Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két világháború emlékei

Szöveg: Takács Vivien |  2017. november 17. 11:40

Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban mutatták be Billnitzer Ernő Két világháború emlékei című könyvét.

1596041414

A könyvbemutatón dr. Bonhardt Attila ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Levéltár és Irattár igazgatója ismertette Billnitzer Ernő altábornagy életét és katonai pályafutását. „A második világháború alatt Billnitzer Ernőnek nagy szerepe volt a Zrínyi-rohamlövegekkel felszerelt magyar rohamtüzérség megteremtésében. Rohamtüzéreivel mindig is törődött, ezért is kapta katonáitól a »Bill apó« becenevet" – mondta az ezredes, hozzátéve: élete példázza egy katonatiszti réteg sorsát. Kitért arra is, hogy a kéziratot 2005-ben kapta meg a levéltár Billnitzer Ernő lányától.

Az akkori katonai pályát és Billnitzer Ernő kortársait már prof. dr. Szakály Sándor, történész, a VERITAS Történetkutató Intézet Főigazgatója mutatta be. A könyvet pedig dr. Számvéber Norbert őrnagy, a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár bécsi kirendeltségnek vezetője méltatta. Az őrnagy ismertetőjében a magyar rohamtüzérség és a német rohamtüzérség együttműködésről is beszélt. „1944 őszén, amikor Magyarország hadszíntér lett, a magyar királyi honvédségen belül a magyar rohamtüzérség meglehetősen »fejnehéz« vagyis rohamtaracknehéz szervezetté vált" – mondta.

1596041414

Elhangzott: Billnitzer Ernő 1910-ben lett önkéntes katona, majd egy évvel később hivatásos állományba került. Az első világháború idején tüzértiszt, 1920-tól pedig csapattiszt volt. 1945 februárjától altábornagyként szolgált, és ugyanebben az évben páncélosegységével részt vett a magyar és a német csapatok budapesti kitörési kísérletében. A szovjet hadifogságból 1948 nyarán szabadult, azonban hazatérése után letartóztatták, háborús bűntettért népbíróság elé állították: nyolc évet szabtak ki rá. Szabadulása után Budapesten élt, éjjeliőrként dolgozott. 1976. december 16-án halt meg.

A könyvben különösen érdekesek az egyes tisztek pályafutását bemutató jegyzetek. A mű képanyaga nagyon sok új, eddig sehol nem közölt fotót is tartalmaz, főként a Zrínyi-rohamtarackról.

1596041415

Fotó: a szerző felvételei