Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kezdődik!

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2017. július 14. 6:40

Megérkeztek Csehországba az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei. A győri katonák a következő két hét során a Tobruq Legacy 2017 elnevezésű gyakorlaton képviselik hazánkat.

1596036028

A Tobruq Legacy 2017 többnemzeti légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat − és az ehhez kapcsolódó Tobruq Arrow 2017 éleslövészet − a NATO-csatlakozás óta eltelt időszak egyik legnagyobb légvédelmi kiképzési eseménye, mely ebben az évben a Saber Guardian 2017 elnevezésű, nagy láthatóságú gyakorlatának részeként valósul meg. A „tobruqi" örökség legfőbb célkitűzése évek óta változatlan; a részt vevő nemzetek közti technikai és eljárásbeli interoperabilitás megteremtése, illetve a közös rendszerben történő képességfejlesztés.

A Rába-parti város alakulata a 2015-ös csehországi és a 2016-os szlovákiai rendezés után immár harmadjára vesz részt a Tobruq Legacy gyakorlatsorozaton. Természetesen a kiképzési esemény folyamatosan formálódik, az idei év sajátossága, hogy – a korábbiaktól eltérően – a gyakorlat fő helyszínén kívül még két országban, Romániában és Litvániában is települnek erők. Romániában a NATO légierejének műveletvezetési központja, míg Litvániában az Irányító és Jelentő Központ (CRC – Control and Reporting Center). Hazánk mindhárom helyszínre delegál végrehajtókat, illetve megfigyelőket, de a legnagyobb létszámú kontingens természetesen Csehországban tevékenykedik.

1596036029

Matyi Tibor alezredes, a győri ezred megbízott parancsnoka, valamint Tóth Norbert alezredes, kontingensparancsnok vezetésével július 10-én reggel indult az ideiglenes alegység a likócsi bázisról. A több mint 500 kilométeres út megtétele után a légvédelmi egység honvédjeire vasúti kirakás, a kijelölt telephelyre történő közúti menet, az elmaradhatatlan tájékoztató előadásokon való részvétel, valamint a fogadó fél által biztosított szállás elfoglalása várt. Túl sok idő nem jutott az akklimatizációra, hiszen másnap már a harcrendi elemek települési helyének felderítése, továbbá a rendszerellenőrzések lefolytatása volt soron, de az ünnepélyes megnyitón is meg kellett jelenniük a résztvevőknek.

A Karlovy Varyhoz közeli Hradište gyakorlóterén hat nemzet (Amerikai Egyesült Államok, Csehország, Litvánia, Magyarország, Nagy-Britannia, Szlovákia) katonái sorakoztak fel a ceremónián, de összesen tíz ország (a fent említetteken túl Szlovénia, Románia, Lettország és Lengyelország) részvételével folyik a kiképzési esemény. Hazánk közel százfős különítményével a második legnagyobb létszámú kontingens a helyszínen.

1596036029

A gyakorlatba történő integrálódást követően a szakaszerejű győri MISTRAL alegység egy litván RBS-70 szakasszal közösen, magyar vezetésű ütegharcálláspont alárendeltségében fog tevékenykedni a következő szűk két hétben. A skarlátpiros barettsapkás honvédekre az elkövetkező napokban nemcsak a gyakorlat, illetve az arra történő helyszíni felkészülés vár, hanem NATO TACEVAL ellenőrzésen is helyt kell állniuk, mielőtt július 19-én egy éleslövészettel koronáznák meg a nyarat.

Fotó: a szerző felvételei