Kézifegyver-kiállítás Zsámbékon
Szöveg: honvedelem.hu | 2018. február 19. 15:31Kétnapos kézifegyver-kiállítást szerveznek Zsámbékon március 10-11-én. Pisztolytól az aknavetőig minden egy helyen.
A helyi polgárőr egyesület, a helyi turisztikai egyesület szervezésében és az önkormányzat támogatásával létrejött tárlat legfőbb célja, hogy megismertesse a fiatalságot a hadi kultúrával, honvédelemmel, a katonai múlttal és a katonaélettel. Az MH Katonai Igazigatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) toborzói is jelen lesznek és állnak a mai katonaélet után érdeklődők rendelkezésére.
A kiállítás mottója: „Te mit tennél, ha most kellene megvédeni a hazát?" A szervezők tájékoztatása szerint ahhoz, hogy a fiatalok vonzónak találják a katonai pályát, hasonló rendezvényekre és a katonai múlt számukra érdekes bemutatására van szükség. A tárlaton volt katonák mutatják be az érdeklődőknek azokat a hatástalanított fegyvereket, amelyek a múltban voltak rendszeresítve a honvédségnél. Katonai hagyományőrzők és katonai újrajátszók mutatják be a 48-as és a II. világháborús fegyvereket, egyenruhákat.
A kiállítás egyik legnagyobb sikere, hogy számos fegyvert kézbe lehet fogni, géppuska- és gépágyúlőszert hevederezni, fegyverekkel és korhű egyenruhás hagyományőrzőkkel fényképezkedni… A kiállítás helyszíne a Zsámbéki Művelődési Ház (Etyeki u. 2.) lesz. A tárlat mindkét napon 10 és 18 óra között látogatható. A belépés 500 Ft, katonai vagy rendőr egyenruhában ingyenes.
![1599182025](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f5194c9a5edb618535698.jpg)