Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiállítással és koncerttel vett részt a Bocskai-dandár a Simonyi Napokon

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. szeptember 26. 15:46

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár idén is részese volt a Simonyi Napok rendezvénysorozatnak Debrecenben.

1596020454

Az események a Simonyi Kapunál
elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával kezdődtek, ahol a honvédség
nevében dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka
és Rácz Károly őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó
Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnokhelyettese
helyezett el koszorút.

A város nevében Komolay Szabolcs alpolgármester helyezte el az emlékezés virágait az emlékműnél.
A rendezvénysorozat részeként nyílt meg a Bocskai-dandár egyik katonaalkotója, Kása Ferenc főtörzsőrmester kiállítása Színek varázsa címmel a Méliusz Juhász Péter Könyvtár első emeleti kerengőjében. A kiállításon köszöntőt mondott – többek között- dr. Ruszin Romulusz dandártábornok. Az alakulat parancsnoka beszédében méltatta a katonaalkotó munkásságát és hangsúlyozta a művészet fontosságát a mindennapokban. A tárlattal az alkotó célja az volt, hogy művészetének természetközeli szegmensét mutassa be az érdeklődőknek.

1596020454

A délelőtti program részeként a Debrecen Helyőrségi Zenekar térzenét játszott és a rézfúvós kvartett szórakoztatta a Nosztalgiavillamos utasait. A nap záróakkordjaként a Debrecen Helyőrségi Zenekar adott koncertet a Megtestesülés Templomban.

Fotó: a szerző felvételei