Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiosztották a Lippai Balázs és a Béri Balogh Ádám Ösztöndíjakat

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2017. november 10. 15:51

A budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban vehették át az idei ösztöndíjasok a Lippai Balázs Esélyegyenlőséget Elősegítő, valamint a Béri Balogh Ádám Középiskolai Ösztöndíjat november 10-én délelőtt.

1596041125

Az ünnepségen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte a diákokat. Mint fogalmazott, a tárca és a haderő vezetése tisztában van vele: a hivatásos és az önkéntes tartalékos állomány bővítésének is a kiválóan képzett fiatalok jelentik a garanciáját, a két ösztöndíj is elsősorban a katonai pálya vonzóvá tételét szolgálja. Ugyanakkor a honvédségnek kötelessége gondoskodni az elhunyt katonák, nyugállományú katonák árváiról, és az ő tanulmányi, továbbtanulási, fejlődési lehetőségeit is segíteni.

1596041125

Vargha Tamás kifejezte reményét, hogy az ösztöndíjjal megtámogatott élet- és tanulmányi körülmények még jobb eredményre sarkallják majd a diákokat, valamint a Magyar Honvédség bizalma is segíti majd őket képességeik fejlesztésében, tehetségük kibontakoztatásában, teljesítményük további növelésében. Ezután ismeretekben gazdag, sikeres további tanévet, a támogatáshoz méltó, kiváló tanulmányi eredményeket kívánt nekik, és azt kérte tőlük: legyenek ezután is olyan elkötelezettek a honvédelem ügye iránt, mint eddig.

1596041125

A 2003 óta létező Lippai Balázs Esélyegyenlőséget Elősegítő Ösztöndíj a tehetséges, de hátrányos helyzetű roma fiatalok esélyeit kívánja javítani. Az ösztöndíjakat 2014-től félévenként tíz fő részére ítélik meg. A 2011-ben létrehozott Béri Balogh Ádám Középiskolai Ösztöndíjat olyan pályázók nyerik el, akik felvették a katonai alapismeretek tantárgyat, magaviseletük pedig példás.

1596041126


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária