Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kitüntetés az Armée de Terre-től

Szöveg: Szabóné Varga Erika főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. március 26. 9:48

A francia Nemzetvédelmi Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Bencze Dániel őrnagyot, az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ csoportparancsnokát, aki tanácsadói beosztást látott el az Iraki Erők Bagdadi Műveleti Központjában.

1596077526
A Nemzetvédelmi Érdemrenddel a hadsereg francia vagy külföldi tagjainak a honvédelem szolgálatában és a lakosság javára végzett szolgálatát ismerik el. A francia hadügyminiszter nevében Pascale Andréani francia nagykövet tűzte fel Bencze őrnagy díszegyenruhájára a kitüntetést. „Ezzel a kitüntetéssel szeretnénk elismerni Bencze Dániel őrnagynak az iraki misszióban tett kiemelkedő tevékenységét" – mondta. A nagykövet hangsúlyozta, hogy az őrnagy francia nyelvismerete tette lehetővé a szoros együttműködést a magyar és a francia katonák között, valamint jelentősen hozzájárult az iraki hatóságokkal való kapcsolattartáshoz.Beszédét követően felkérte a misszióból hazatért Bencze őrnagyot tapasztalatainak megosztására. Bencze őrnagy az MH Iraki Kiképzést Biztosító Kontingens részeként, az Iszlám Állam elleni műveletekre létrehozott koalíciós erők parancsnokságán, az Iraki Erők Bagdadi Műveleti Központjában töltött be CIMIC tanácsadói beosztást. „Megtisztelő számomra ez a kitüntetés, nagyon köszönöm. Az eddigi négy misszióm közül talán ez volt szakmai szempontból a legérdekesebb és egyben a legizgalmasabb is számomra" – mondta. Kiemelte, hogy Bagdadban iraki főtiszteknek tanácsot adni civil-katonai együttműködés (CIMIC) témakörben, bizony kihívásokkal teli feladat, ám ehhez sok segítséget kapott a CIMIC szakmai főnökség francia vezetőjétől és helyettesétől.Az őrnagy felidézte: sokat jelentett számára a napi munka során a nyelv gyakorlása mellett az, hogy a franciákkal együtt hasonló szemlélettel és európai gondolkodásmóddal közelítették meg az irakiak helyzetét és a mentorálás kérdését. „Megtiszteltetés volt a francia kollégákkal együtt dolgozni és szívből remélem, hogy lesz még rá alkalmam egy másik misszió során is. Örömmel tölt el, hogy francia bajtársaim és elöljáróim ilyen mértékben meg voltak elégedve a munkámmal" – zárta beszédét Bencze őrnagy.A szűk körű eseményen részt vett Gyila Péter, a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály főosztályvezetője, dr. Hangya Gábor ezredes, az MH CKELMK központparancsnoka, valamint Trameau-Chabert Valérie alezredes, francia honvédelmi attasé is.
1596077527