Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Komoly előrelépések

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2014. június 3. 12:34

Körültekintő tervezéssel, megfelelő gyakorlással „üzembiztosan” lehet kezelni a rendkívüli helyzeteket is – mondta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azon a szakmai konferencián, amelyet Budapesten tartottak június 3-án.

A közigazgatás rendszere különleges jogrend (rendkívüli állapot) idején címmel rendeztek szakmai konferenciát kedden a Honvéd Kulturális Központban. Az eseményt Dankó István nyitotta meg, aki elmondta: az elmúlt négy évben komoly előrelépések történtek a védelmi igazgatási rendszer fejlesztésében. Példaként említette a szakreferensi hálózat kiépítését, amelyet ebben a ciklusban tovább bővítenek majd. Mint fogalmazott, a szakreferensek valós hozzáadott értékkel járulnak hozzá a rendszer működéséhez.

1595973055

Dankó István kiemelte: az elmúlt évek rendkívüli eseményei során bebizonyosodott, hogy az államigazgatási szervek összehangolt tevékenysége révén jó tervezéssel, megfelelő begyakorlással „üzembiztosan" lehet kezelni a nem tervezhető helyzeteket is. Mint fogalmazott, a valós, használható, végrehajtható, a központi és területi sajátosságokra, illetve a biztonsági kihívásokra egyaránt tekintettel lévő tervek szerepe alapvető. A közigazgatási államtitkár rámutatott: ugyan békében élünk, de az ukrajnai események jelzik, mennyire törékeny is lehet ez. Az államnak éppen ezért alapfeladatként kell felkészülnie minden eshetőségre. Dankó István e gondolat szellemében kívánt eredményes tanácskozást a megjelenteknek.

Dr. Tokovicz József dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója tájékoztatójában a minisztérium által koordinált és végrehajtott, illetve folyamatban levő aktuális, a honvédelmet és a védelmi igazgatást érintő feladatokról beszélt, a további szakmai előadásokon pedig a minisztériumok, illetve a haderő szakemberei fejtették ki véleményüket.

1595973055

Fotók: Tóth László