Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konferenciát szerveznek Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulóján

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. november 13. 15:16

Nemzetközi konferenciát szerveznek Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulója alkalmából a jövő héten – jelentették be a rendezvényt szervező intézmények képviselői november 13-án, csütörtökön a fővárosban.

1595982372

Prof. dr. Padányi József dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettese a „Határok fölött" elnevezésű konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón azt mondta: a költő és hadvezér Zrínyi Miklós életével foglalkozó rendezvényt közel fél évig készítették elő, és végül november 18-a és 20-a között tartják majd. A programból kitűnik, hogy nagyon sokrétűen közelítik meg az előadók a korszakot, a Zrínyi családot, és magát Zrínyi Miklóst – tette hozzá.

A dandártábornok szólt arról is, hogy az egyetem feladatának érzi a részvételt minden olyan kezdeményezésben, amely a történelemmel, illetve a hadtudománnyal foglalkozik.

1595982373

Dr. Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szerint azért is tartották fontosnak a konferencia megszervezését, mert egyfajta paradigmaváltás figyelhető meg a témában: Zrínyivel korábban mindenki a maga szempontjából foglalkozott. Mostanában azonban egyre több példa van arra, hogy az irodalom-, a had- és a politikatörténeti kutatásokat közösen végzik a szakemberek, legalábbis a publikációkban már egy teljesebb kép jelenik meg a költő-hadvezérről.

„Erre is utal a konferenciánk címe, vagyis Határok fölött, tehát (…) a tudományok közötti határok leomlottak, és ezeknek a képviselői közösen próbálnak egy új Zrínyit a közvélemény elé állítani" – mondta.

1595982373

Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese  arról beszélt, hogy maga Zrínyi is egy „határátlépő" személyiség volt, hiszen a költészetet és a hadtudományt nem választotta el egymástól élesen, illetve a politikai értekezéseiben is kibontakozik a szépírói tehetsége. Megjegyezte azt is, hogy könnyen lehet, Zrínyi volt az utolsó a magyar hadtudomány és irodalom művelői közül az utolsó, aki követte a kor adott színvonalát, ezért is fontos, hogy büszkék legyünk rá, hiszen ennek a hagyománynak aztán hosszú időn át nem volt folytatása.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a rendezvényhez más programok is kapcsolódnak, ezek között megemlítették a Magyar Nemzeti Galériában november 14-én, pénteken nyíló kiállítást, illetve érmebemutatót is tartanak a konferencia előtt.

Fotó: Galovtsik Gábor