Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konvojban

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2012. december 7. 18:00

Több mint száz kilométert tettek meg közúton, úgynevezett menetoszlopban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár gép- és harcjárművezetői a napokban.

1595946036

A november végi időszak 163 katona számára az elméleti felkészüléssel és vizsgázással telt – mondta el Varga István alezredes, kiképzési főnök. A katonák számukra új technikai eszközök vezetésével ismerkedtek meg, de ahhoz, hogy az elméleti és gyakorlati vizsga követelményeinek eleget tegyenek, meglévő tudásukat is bővíteniük kellett.

A szakember szerint a hosszú távú vezetési gyakorlat embert és gépet próbáló feladat volt, de a vizsgán a katonák és a járművek is sikeresen teljesítettek.

A gép- és harcjárművekből álló konvoj a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisról indult és Hajdúböszörményen, Balmazújvároson valamint Hortobágyon át egészen Tiszafüredig haladt, majd ugyanezen az útvonalon érkezett vissza a bázisra.

Fotó: A szerző felvételei