Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon támogatni fogja a mali iszlamisták elleni nemzetközi beavatkozást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 7. 19:19

Az amerikai védelmi minisztérium tervezői megkezdték az Észak-Malit uralmuk alatt tartó iszlamisták elleni, jövőre tervezett nemzetközi intervenció megszervezését – írta december 6-i, csütörtöki számában a The Washington Post.

Az Egyesült Államok közvetlenül nem vesz majd részt az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával felállítandó, több ezer fős, mali és nyugat-afrikai katonából álló nemzetközi erőben, de az amerikai védelmi és külügyminisztérium azt széles körű támogatásban részesíti. Ez magában foglalja majd az intervencióban részt vevő egységek kiképzését, felszerelését és szállítását, sőt esetleg a légi támogatást is.

Az erről szóló kormányzati döntésről a Pentagon és a diplomáciai tárca képviselői szerdán tájékoztatták a szenátust.

A lépés az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy a Fehér Ház határozottabb fellépésre szánta el magát az al-Kaida terrorszervezet Észak-Afrikában aktív erői ellen.

Christopher A. Coons, a szenátus afrikai ügyekkel foglalkozó albizottságának elnöke kijelentette, hogy Észak-Mali „a legnagyobb olyan terület a világon, amelyet iszlamista szélsőségesek tartanak az ellenőrzésük alatt". A szaharai országba jelentős mennyiségű fegyvert csempésztek át Líbiából a Kadhafi-rendszer megdöntése után, az itteni dzsihádisták ugyanakkor mindeddig nem voltak képesek terrorcselekményt végrehajtani a régió határain kívül.

Washington az amerikai törvények értelmében nem nyújthat közvetlen támogatást Malinak, mert az ország törvényesen megválasztott elnöke, Amadou Toumani Touré kormányát márciusban katonai puccs döntötte meg. Ennek indoka az elégedetlen katonatisztek részéről az volt, hogy az államfő nem lépett fel elég határozottan az iszlamista lázadókkal szemben. A puccsisták vezetője, Amadou Sanago százados egyénként az Egyesült Államokban kapott kiképzést.

A puccs miatt megszakadtak a hivatalos amerikai-mali katonai kapcsolatok, ezért megszűntek az ország feletti, légcsavaros gépekkel végzett felderítő repülések, amelyet a szomszédos Burkina Faso területéről hajtottak végre. A gépek egy része most Nigerből száll fel és a mali dzsihádisták Líbiából érkező utánpótlását tartja ellenőrzés alatt.

Mali felett jelenleg csak nagy magasságban hajtanak végre felderítő repüléseket, illetve drónok folytatnak felderítést.