Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könyv ez egykor legtekintélyesebb közbiztonsági őrtestületről

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. június 27. 7:27

Megjelent Szakály Sándor legújabb könyve, melyben az 1945 után csak „hírhedtnek” nevezett testület vezetőit, származásukat, életútjukat, munkásságukat vette górcső alá. Kik voltak ők? Melyek voltak a vezetői beosztások? Erre a kérdésre ad választ a kötet, a korszakban vezetői beosztást betöltött 126 csendőrtábornok és tiszt életútjának bemutatásán keresztül.

1595956262

Az ünnepélyes bemutatót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében rendezték a napokban. A rendezvényen részt vett prof. dr. Patyi András, az egyetem rektora, valamint dr. Boross Péter volt miniszterelnök, aki méltató beszédében elmondta, az elmúlt rendszerben meghamisították a történelmet, a tények ismerete, és bizonyítékok nélkül ítélkeztek, a történelemkönyveken keresztül pedig hazugságok, téves sztereotípiák ivódtak be a köztudatba, többek között az egykor méltán híres csendőrségről is, mely a korszak Európájának egyik legtekintélyesebb, legjobb felderítési mutatóival rendelkező, katonailag szervezett közbiztonsági őrtestülete volt. Kiemelte, ez a kötet segíthet eloszlatni a csendőrségről kialakult sztereotípiákat.

Prof. dr. Szakály Sándor hadtörténész – aki 2013. április 1-e óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese – a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: igen korán, már az egyetemi tanulmányai alatt is foglalkozott a csendőrség történetével, doktori disszertációjához is e témából merített, így született meg A magyar tábori csendőrség története 1938-1945 című munkája.

Ekkor kezdte el összegyűjteni a csendőrség vezetőinek levéltárakban fellelhető anyagait is, így elmondható, hogy bár jelen könyv megírása egy évig tartott, az előzetes kutatómunka, a források, dokumentumok összegyűjtése körülbelül harminc évet vett igénybe. Hozzátette: az a cél vezérelte munkája során, hogy reális, hiteles képet adjon a csendőrség felső vezetőiről, s ezen keresztül magáról a szervezetről is, melyről, ha lehetősége adódik rá, a jövőben, szintén alapos kutatás után, szeretne könyvet írni. 

1595956263

Fotó: a szerző felvételei