Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könyvbe borult városok

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. június 7. 9:23

Nyolcvanhetedik alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, s tizenötödjére a hozzá kapcsolt Gyermekkönyvnapokat. A Zrínyi Kiadó több helyszínen, új és régebbi kiadványokkal, dedikálásokkal és kísérőprogramokkal vesz részt az eseményen.

A központi helyszín, a budapesti Vörösmarty tér mellett számos városban – köztük Szegeden és Gyulán is – rendezik meg június 9-13. között az eseményt, amelyen a Zrínyi Kiadó is képviselteti magát. A szervezők tájékoztatása szerint a Vörösmarty téren és a környező utcákban 147 pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be, illetve árusítja könyveit.

A régebbi kiadványok mellett a Zrínyi Kiadó is készül újdonságokkal a könyvhétre. Erre az alkalomra időzítették A Magyar Honvédség negyedszázada – A rendszerváltástól napjainkig, A magyar hadiipar története, A nagy háború öröksége, a Flying Aces 1914-1918 (A Repülőászok című könyv angol változata), az Elfelejtett hősök – A magyar királyi honvéd légierő ászai a második világháborúban, a Magyarország az atomháború árnyékában, az Elfeledett háborúk – Középkori csaták és várostromok, a Hősök naptára 1914-1916 kiadványokat, valamint (hiszen a könyvhét szerves része a Gyermekkönyvnapok is) a Táborjáró kisbaka – Honvédelmi ismeretek és játékos feladatok 10-14 éves gyerekeknek című kötetet. A kiadó  ajánlatában szerepel az útikönyvsorozat új darabja az első világháborús katonai temetőkről, Az Adriától a Kárpátokig is.

1596014734

A központi helyszínen, a Vörösmarty téren június 9-én, délután 16 órakor Esterházy Péter nyitja meg a 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat. A Zrínyi Kiadó szerzői is folyamatosan jelen lesznek a standnál, a dedikálások részletes programját itt olvashatja.

Szegeden a Dugonics téren állítják fel a Zrínyi Kiadó standját. A megvásárolható kötetek mellett a kiadó munkatársai, illetve többek között Farkas Bertalan űrhajós pódiumbeszélgetésekkel és könyvismertetőkkel várják az érdeklődőket. A részletes program itt található. A helyszínen lesz a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Kft. médiakamionja, vele az  elmaradhatatlan repülőgép-szimulátor is.

Első alkalommal mutatkozik be, így új helyszín lesz a Zrínyi Kiadó számára az idei könyvhét kiemelt vidéki városa, Gyula. A kiadó munkatársai június 9-étől, csütörtök reggel 11 órától várják az érdeklődőket a Városház utca Világóra és Harruckern tér közötti szakaszán. A stand melletti kísérőprogramon az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szimulátorral és honvédelmi eszközbemutatóval vesz részt.

Fotó: archív