Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Körbefutották a Balatont

Szöveg: Herczog Adrienn | Fotó: MH 25. Klapka György Lövészdandár |  2020. március 17. 19:40

A március 5-8. között megrendezett 13. Spuri Balaton Szupermaratonon az MH 25. Klapka György Lövészdandár is képviseltette magát. A több ezer magyar és nemzetközi induló között versenyző tataiak – ahogy minden évben – ezúttal is a dobogós helyezést célozták meg.

1596077187

A tatai katonasportolók két csapatban indultak: az ifjabb korosztályt (156 év összéletkor alatt) a Szécsi Péter főhadnagy, Cserti-Csapó Zoltán főhadnagy, Balog Nándor hadnagy, Nyerges Gábor őrmester alkotta 4177-es rajtszámú csapat képviselte. A „rutinosak" (156 év összéletkor felett) 4179-es rajtszámú csapatának tagjai Sárközi István zászlós, Varga Dénes zászlós, Fésüs István zászlós és Major Tamás szakaszvezető voltak.

1596077188

A négynapos megmérettetésen – a napi távok teljesítése után – nem maradhattak el az esti taktikai megbeszélések sem, ahol a szükség szerinti táv- és rajtsorrend-cserék biztosították, hogy a csapatok sikerrel és minél jobb eredménnyel fejezhessék be a négynapos versenyt. Ebben mindkét tatai csapat profi módon helytállt, így történhetett, hogy bár az ifjabb csapatban egy komolyabb sérülés miatt az egyik versenyző nem folytathatta a versenyt, a létszámában három főre csökkent csapat teljesítette a távot és az 56 csapatos mezőnyből a 8. helyet szerezte meg. A tataiak szenior csapata fantasztikus versenyzéssel pedig a kategória 86 részvevőjéből a 3. helyen végzett.

1596077188
Címkéksport