Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönet a segítségért

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. december 13. 19:11

A honvédelem, a katonai érdekvédelem és a katonai toborzás ügyének huzamos időn át végzett támogatásáért emlékplakettet adományozott öt Bács-Kiskun megyei polgármesternek Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka.

1599197220
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tavaly átadott új, korszerű iskolaépületében tartotta idei utolsó tanácskozását a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Az érdemi munka megkezdése előtt Halmi Norbert nyolcadik osztályos tanuló virtuóz hegedűjátékával kápráztatta el a kihelyezett ülés résztvevőit, majd Mondok József polgármester mutatta be a vendéglátó város történetét.

1599197220
A napirendi pontok megtárgyalása előtt Durgó Tamás őrnagy is szót kért. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodavezetője tájékoztatta a közgyűlés tagjait az iroda munkájáról, az érdekvédelem és a katonai toborzás aktuális feladatairól, majd átadta a Szűcs Imre ezredes által adományozott elismeréseket. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka a honvédelem, a katonai érdekvédelem és a katonai toborzás ügyének huzamos időn át végzett támogatását emlékplakettel köszönte meg dr. Báldy Zoltán (Szabadszállás), Csányi József (Kiskunfélegyháza), Czeller Zoltán (Jánoshalma), Domonyi László (Kiskőrös) és Dusnoki Csaba (Dunapataj) polgármestereknek.

1599197220
Fotó: a szerző felvételei