Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönet a tűzszerészeknek

Szöveg: Kálmánfi Gábor / Székesfehérvár ÖKK |  2013. július 25. 16:01

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere személyesen mondott köszönetet az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészeinek, akik május 17-én közreműködtek a Mancz János Óvoda udvarán talált II. világháborús bomba hatástalanításában és elszállításában. A július 25-ei találkozón jelen lévő Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szintén elismerését fejezte ki a honvédeknek.

„Rendkívüli események történtek a bomba kapcsán, emlékezetem szerint ilyen nagyszabású kiürítést még nem hajtottak végre Székesfehérváron. A város és az érintett lakók nevében szeretném köszönetemet kifejezni, hogy az önök közreműködésével néhány óra alatt sikeresen túljutottunk a helyzeten, és az események nyugodalmas véget értek minden érintett számára" – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

1595957471

Az elismerő szavak mellett a tűzszerészek ajándékot is kaptak: a 2013-as Szent István Emlékév keretében megrendezendő, Koronázási Ünnepi Játékokra szóló belépőkkel, és az augusztus 3-4-én megrendezendő Kecskeméti Repülőnapra szóló jegyekkel lepték meg őket.

A Mancz János Óvoda udvarán július 17-én talált bomba miatt elrendelt kiürítés Székesfehérvár lakosságának tizedét, több mint tízezer embert, valamint számos intézményt, szolgáltatót és kereskedelmi egységet érintett.

1595957471


Fotó: Székesfehérvár ÖKK