Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közeleg a születésnap…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. szeptember 24. 16:50

Minden eddiginél látványosabb lesz a pákozdi csatát felelevenítő hadijáték szeptember 29-én, a Katonai Emlékparkban – derült ki többek között azon a sajtótájékoztatón, amelyet szeptember 24-én tartottak Székesfehérváron.

A Magyar Honvédség 170. születésnapja alkalmából a szervezők igen látványos programokkal várják Pákozdon az érdeklődőket. Dr. Görög István nyugállományú ezredes, az emlékpark ügyvezetője, a Honvédfesztivál főszervezője elmondta: az egyhetes programsorozat megszervezésénél arra törekedtek, hogy minden korosztályt megszólítsanak.

1599193421

„Az idei Honvédfesztivál kiemelkedő eseménye természetesen a sorsdöntő pákozdi csata felelevenítése lesz. Az Esztrád Színház Reményt adó győzelem című zenés, koreografált csatajátékát színházi lelátókról nézheti végig a közönség. Ez a csata tette lehetővé az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kibontakozását" – utalt a haderő 170. születésnapjára a főszervező. Hozzáfűzte: az obeliszk koszorúzási ünnepsége a korábban kiadott időponttól eltérően, tíz órakor kezdődik majd.

1599193421

Dr. Murinkó Attila ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki irodájának vezetője aláhúzta: a katonai szervezet mindenben legjobb tudása szerint támogatja a rendezvényt. Mint mondta: az elmúlt néhány évtizedben a haderő és a társadalom talán kicsit távolabb kerültek egymástól, de ez a trend szerencsére megfordulni látszik, köszönhetően számos civil szervezetnek és egyesületnek is. Hozzátette: a haza védelme nem csupán a katonák, hanem minden állampolgár feladata. Az ezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a szárazföldi haderőnem napját – tekintettel a Honvédfesztivál más eseményeire – szeptember 27-én ünneplik, mégpedig jelképesen 18 óra 48 perces kezdéssel, fáklyafénynél. Az ünnepséget követően, stílszerűen 19 óra 14 perckor hagyományőrző katonák tartanak majd bemutatót.

1599193421

A rendezők minden érdeklődőt arra kérnek, hogy szeptember 29-én időben induljanak el, tekintve, hogy parkolni legfőképp a pákozdi ipari park területén lehet majd, és innen szállítanak mindenkit buszokkal a helyszínre.

Fotó: a szerző felvételei