Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szentmise a logisztikus katonák védőszentjének ünnepén

Szöveg: Hegedüs Anita |  2018. szeptember 24. 18:32

Ünnepi szentmisével emlékezett meg Szent Máté apostolról, a logisztikus katonák védőszentjéről a HM Katolikus Tábori Püspökség és az MH Logisztikai Központ (MH LK). Szent Máté evangélista névünnepét idén először a VIII. kerületi, Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban tartották, szeptember 21-én.

1599193423
Közel egy évtizedes hagyomány az ünnepi szentmise, melyet a HM Katolikus Tábori Püspökség és az MH LK közösen rendez. Az első misét Kalocsán tartották az MH Logisztikai Ellátó Központ Inkurrencia Raktárbázis kezdeményezésére, 2009-ben. A szervezeti változások okán a tradíció Budapestre, az MH Logisztikai Központhoz került.

Az ünnepség kezdetén Vargha Miklós Péter esperes, plébános köszöntötte a megjelenteket, és bemutatta a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom történeti, építészeti sajátosságait.

1599193423
A szentmisét Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség, általános helynöke celebrálta; a zenei kíséretet – Katona János alezredes, karnagy vezetésével – az MH Légierő Zenekar szolgáltatta.

Berta Tibor ezredes a ceremónián Szent Máté Jézushoz való meghívásáról beszélt, aki Jézus első számú követője, tanítványa lett. „Mentsd meg a lelkedet!" – olvasható Máté evangéliumában ez az erőt sugárzó jó hír, amit Berta ezredes a következőképpen magyarázott: „Szent Máté apostol ezzel közösségbe hív, és felhívja a figyelmet, hogy ne csak a saját, hanem mások lelkét is mentsük meg, segítsük egymást minden időben."

1599193423
A szentmise befejeztével Baráth István dandártábornok, az MH LK parancsnoka szólt néhány szót a majdnem kétszáz fős vendégsereghez, a logisztikus katonákhoz.: „Ki viszi a keresztet?" – tette fel a fő kérdést tábornok úr. Ezzel a szimbolikával arra utalt, hogy mindenkinek ott van a vállán a „teher", a felelősség a mindennapok feladatmegoldásaiban. „Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy egy feladat végrehajtása sikeres és eredményes legyen, mindannyian szerepet vállalunk benne. Ha közös erővel képesek vagyunk összefogni, vagyis együtt vinni tovább azt a bizonyos keresztet, akkor a jövőben – az átszervezések ideje alatt is – elbírunk a ránk háruló felelősséggel, a szakmai kihívásokkal."

Baráth dandártábornok végezetül megköszönte Vargha Miklós Péter atyának, a templom plébánosának a szívélyes befogadást, támogatást.

1599193423
Fotók: Szilágyi István hadnagy