Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közgyűlések Somogyban

Szöveg: M. K. |  2018. február 4. 21:07

Folyamatosan zajlanak az éves beszámoló közgyűlések a Somogy megyei katonai nyugdíjasszervezeteknél. Az eseményeken – az együttműködési megállapodásoknak köszönhetően – az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kaposvári szervezeti elemének vezetői képviselik a Magyar Honvédséget.

http://www.hadkiegeszites.honvedseg.hu/cikk/4576

Január közepén a Marcali Bajtársi Egyesület tagsága gyűlt össze beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlésre. Szentes István nyugállományú alezredes, elnök számolt be az elmúlt választási ciklusban végrehajtott feladatokról. Elhangzott, hogy a szervezet továbbra is az egyik meghatározó egyesülete maradt a régiónak, a Bajtársi Dalárda révén pedig a szűkebb térségen túlmutató tevékenységet végeznek a magyar katonadal hagyományainak ápolása terén. Kiemelkedő feladatot jelentett, hogy a BEOSZ Országos Kórustalálkozót és Katonadal Fesztivált rendezett Marcaliban az elmúlt év szeptemberében, melynek szervezésében és lebonyolításában az egyesületi tagság óriási szerepet vállalt. A beszámolót követően a szervezet tagsága elnökséget választott; az egyesület elnökének újból Szentes István nyugállományú alezredest választották.

1599181625
Az MH KIKNYP-t az eseményen Mészáros Károly őrnagy, a kaposvári központ érdekvédelmi részlegvezetője képviselte. Megköszönte a szervezet tagságának a katonai hagyományápolás és katonai toborzás érdekében végzett tevékenységet, és gratulált az egyesület megválasztott vezetésének. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Pásztor István nyugállományú ezredes, régióvezető képviselte.

Somogy megye legnagyobb létszámú nyugdíjasszervezete, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja is januárban ntartotta közgyűlését Kaposváron. Pető László nyugállományú alezredes, elnök számolt be a múlt évben végrehajtott munkáról. A szervezet vezetése tartalmas programot tervez 2018-ra is, többek között meghonosítva a fegyvernemi napok megünneplését, vagy éppen a kaposvári katonaözvegy-találkozó megszervezését. A civil szervezetek képviselői mellett a közgyűlést megtisztelte jelenlétével Kaposvár helyőrségparancsnoka, Gavlik Péter ezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoka is. Az MH KIKNYP-t Horváth Jenő őrnagy, a Somogy megyei központ parancsnoka képviselte a rendezvényen. A közgyűlésen Pető László nyugállományú alezredesnek 65. születésnapja alkalmából Horváth őrnagy adta át az MH KIKNYP parancsnoka, Szűcs Imre ezredes által adományozott emléklapot.

 Fotó: Marcali Bajtársi Egyesület