Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Offenzívát indított az iraki hadsereg az Iszlám Állam hátramaradt harcosai ellen

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2018. február 4. 19:00

Átfogó hadműveletet indított február 3-án, szombaton az iraki hadsereg a nyugati Anbár tartományban, hogy teljesen megtisztítsa a sivatagos területet az Iszlám Állam terrorszervezet még hátramaradt harcosaitól az iraki-szaúdi határ mentén.

Az iraki kormányerőket törzsi harcosok és az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásai is támogatják – közölte az offenzívát vezető tábornok. Haider al-Abádi iraki kormányfő december elején bejelentette az Iszlám Állam elleni háború végét.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették a kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak 2017 júliusában tudtak visszafoglalni a kormányerők.

Az iraki hadsereg – szövetségeseivel együtt és az Egyesült Államok vezette koalíció támogatásával – ezután sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól. Tavaly év végére már csak lakatlan sivatagi területek, patakok melletti területek és oázisok maradtak a dzsihadisták kezén, vagyis az Iszlám Állam által megszerzett iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni.