Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közkinccsé tehetők az otthon őrzött első világháborús iratok

Szöveg: Szűcs László |  2018. szeptember 7. 8:13

Otthon őrzött első világháborús iratokat – például naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket, fényképeket, illetve a hátország mindennapjait bemutató dokumentumokat – is lehet digitalizálni, így közkinccsé tenni a Kulturális Örökségünk Napjai – Örökségünk Európában elnevezésű rendezvénysorozat részeként megrendezendő gyűjtőköri napon, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, szeptember 15-én.

Mindez a szeptember 5-én megtartott sajtótájékoztatón hangzott el, ahol kiderült az is, hogy a gyűjtőköri napot a levéltár a Fortepannal, a Nagy Háború Bloggal, valamint az Európai Digitális Könyvtárral, azaz az Europeanával együtt szervezi.

1599192589

A sajtótájékoztatón aláhúzták: a szeptember 15-ei rendezvény célja, hogy minél teljesebben bemutassák a levéltár falai között folyó magánirat-gyűjtési munkát. Egyúttal szeretnék felhívni a figyelmet a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjtőköri tevékenységére is, hiszen ez a terület kiemelkedő fontossággal bír a nemzeti kulturális örökség fenntartásában.

A rendezvény a „Háborúk, forradalmak, traumák: Az első világháború története 1914–1918" tematika köré szerveződik, így ezen a napon kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az első világháborúra vonatkozó otthon őrzött iratokat – például naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket és iratokhoz kapcsolódó fényképeket, de akár a hátország mindennapjait bemutató dokumentumokat – digitalizálják. Ennek előnye, hogy ha valaki nem kíván megválni az irataitól, de másolatban a levéltárnak adná azokat, akkor – a dokumentumok gyűjteménybe illeszthetőségének vizsgálatát követően – a rendezvény alkalmával ezt megteheti. A helyszínen felállított digitalizáló standnál akár azonnal megoldható a kisebb terjedelmű és méretű iratanyagról, fényképekről való felvételkészítés. Ha a bemutatott iratanyag mérete vagy terjedelme meghaladja a digitalizáló stand kapacitását, akkor azt a levéltár átvételi elismervénnyel átveszi, digitalizálásáról a későbbiekben gondoskodik, majd ezt követően visszaadja tulajdonosának – sorolták a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor, ha a beadó úgy dönt, hogy a levéltárnak adományozná az anyagot, a digitalizálás mellett erre is lehetősége lesz.

1599192589

A szeptember 15-ei program része még egy kerekasztal-beszélgetés is, amely során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a sokszínű iratgyűjtési munka mindennapjaiba, az iratok megőrzésének, digitalizálásának és közzétételének kulisszái mögé.

Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Nagy Háború Blog egyik szerkesztője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az alapítványt már 2016-ban megkereste az Europeana, hogy gyűjtik az első világháborús dokumentumokat, a blog azonban – komoly intézményi háttér hiányában, ami az ilyen gyűjtéshez feltétlenül szükséges – akkor még nem tudta felvállalni ezt a tevékenységet. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára azonban vállalta a gyűjtőköri nap megszervezését. „A beérkező dokumentumok bekerülnek a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményébe, s kutathatók lesznek a magyar kutatók számára. Ugyanakkor az Europeana révén más országokban is elérhetővé válnak" – mondta Pintér Tamás, hozzátéve: az Európai Digitális Könyvtárban első világháborús magyar dokumentum mindeddig még nem található.

1599192590

Hangsúlyozta: nagy haszna van egy ilyen gyűjteménynek, hiszen a családi hagyatékokban még jelenleg is nagyon sok, forrásértékű dokumentum található. Ezeket – már csak a Nagy Háború centenáriumának kapcsán is – célszerű összegyűjteni és kutathatóvá tenni. „Az alapítvány munkatársai korábban – a második Isonzó Expressz nevű programon – már próbálkoztak hasonló, ám természetesen jóval kisebb méretű és mértékű digitalizálással. Akkor felajánlottuk a zarándokvonat utasainak a magukkal hozott emlékek és dokumentumok digitalizálásának lehetőségét. Szerencsére sokan éltek vele, így számos értékes forrásanyaghoz jutottunk mi is hozzá" – mondta Pintér Tamás.

A gyűjtőköri napot szeptember 15-én, szombaton, 10-18 óra között rendezik meg Budapesten, az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében. A rendezvény ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Iratanyagot bemutatók vagy felajánlók számára az alábbi e-mail címen előzetes időpont-foglalás lehetséges: MNL Országos Levéltára gyűjtőköri csoport, [email protected].

Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány