Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kratochvilos sikerek a VIII. Kinizsi Közelharc Kupán

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium és Tóth László |  2020. március 5. 18:17

Tíz arany-, kilenc ezüst- és hét bronzéremmel gazdagodott a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a nyolcadik alkalommal megrendezett Kinizsi Közelharc Kupán. A sportrendezvény célja a katonai közelharcban szerzett ismeretek, jártasságok megmérettetése, a versenyzési lehetőség biztosítása volt.

1596076818

Az MH Altiszti Akadémia és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület által szervezett Katonai Küzdősport-Bajnokságon több mint százötvenen vettek részt, akik idén is három kategóriában – kis- és nagykesztyűs viadal, valamint földharc versenyszámokban – bizonyíthatták felkészültségüket.

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai számára 2012 óta fontos hagyomány és esemény, hogy részt vegyenek a sporteseményen. Idén nyolcadik alkalommal készültek a növendékek a megmérettetésre, fiú kadét és lány kadét kategóriában. A honvéd középiskola csapata 21 növendékből állt, akiket az iskola tanárai, Raus Tamás 3. danos és Leel-Őssy István főhadnagy, 2. danos judo mesterek készítettek fel és kísértek el.

A földrajz-testnevelés szakos tanári végzettséggel rendelkező Leel-Őssy István főhadnagy a kezdetek óta tanít az intézményben, a legelső Kinizsi Közelharc Kupán csupán három növendékkel vett részt. „Mivel honvéd középiskola vagyunk, elsődleges célunk, hogy altiszti vagy tiszti pályára menjenek a növendékeink, ahol viszont komoly fizikai felvételi követelményeknek kell megfelelniük. A testnevelési foglalkozásokon az állóképességet helyezzük előtérbe, de ettől függetlenül – ugyanúgy, mint bármelyik másik középiskolában – a mi tanmenetünkben is jelen vannak a labdajátékok, az atlétika, a torna és a szabadidősportok. Ezen kívül a katonai önvédelem, a közelharc is szerepel a tantárgyak között, ahol az ökölvívás és a judo kap nagy hangsúlyt" – fogalmazott a főhadnagy. Hozzátette: a közelharc és a küzdősportok főleg azoknál a növendékeknél népszerűek, akiknek van előképzettségük vagy sportolói múltjuk. Bennük nagyobb a versenyszellem, és könnyebben viselik a fájdalommal járó tréningeket. 

Leel-Őssy István elmondta azt is, hogy a Kinizsi Közelharc Kupára is elsősorban külsős klubjaikban készültek fel a „kratochvilos" fiatalok, a középiskola tanárai pedig a testnevelés órák és délutáni foglalkozások keretében készítették fel őket. A megmérettetésre olyanok is jelentkeztek, akik nem rendelkeztek küzdősportos múlttal, csupán a testnevelés órákon szerzett ismeretekkel léptek a szőnyegre. Ennek ellenére odaálltak és küzdöttek – hangsúlyozta.

1596076818

A főhadnagy szerint a közelharc kupán a fizikai felkészültség mellett nagy motivációt adott a versenyzőknek az a mentális segítség, amelyet a kísérő tanárok és a társak nyújtottak. „Kollégámmal együtt ott voltunk a ring és a szőnyeg mellett is, próbáltunk hasznos tanácsokat adni, hogy ki mire figyeljen, hogy védje a fejét, hogyan mozogjon a ringben. Az egész társaság így vonult egyik ringtől a másikig, miközben próbáltunk segíteni és szurkolni egymásnak."

A fizikai és mentális felkészültség végül kifizetődött, a verseny minden eddiginél eredményesebben sikerült. A nap végére tíz arany-, kilenc ezüst- és hét bronzéremmel, valamint három különdíjjal gazdagodott a Kratochvil éremgyűjteménye. A legtechnikásabb fiú kadét különdíjat Madari Levente, a legjobb fiú kadét különdíjat Markovics Kristóf és a legharcosabb lány kadét címet Tóth Luca kapta meg. Leel-Őssy István főhadnagy pedig harmadik helyezést ért el felnőtt kategóriában.

A tizenhat esztendős Madari Levente a kecskeméti Sankudo Egyesületnél kezdte sportpályafutását és immár hétéves karatés, illetve hároméves kickboxos múlttal büszkélkedhet. Elmondása szerint a versenyszerű sportolástól sosem riadt vissza. Mottója: ép testben ép lélek. „A küzdősport számomra fegyelmet és bizonyos szempontból önbizalmat is jelent. Elsősorban az olimpiai sportkaratét űzöm, amely inkább a pontosságra, a technikára és a robbanékonyságra helyezi a hangsúlyt, mint a teljes erejű ütésekre. Emellett kiegészítő edzésként kickboxszal foglalkozom" – mondta kérdésünkre a debreceni honvéd középiskola tanulója, hozzátéve: egy hosszabb kihagyást követően tavaly év végén kezdett el ismét célirányosan edzeni, hogy a Kinizsi Közelharc Kupán megmérethesse magát. „Szerettem volna kipróbálni magam a nagykesztyűs küzdelemben, és mivel csupán bő két hónapom volt a felkészülésre, az egyesületemnél, illetve az iskolai testnevelés órákon teljes erőbedobással dolgoztam. Az erőfejlesztés céljából erőemelést is végeztem. A 168 centiméteres magasságom mellé 58 kilogramm vagyok, jelenleg 100 kilogrammal két ismétlést tudok végrehajtani, de természetesen az a célom, hogy minél nagyobb súlyt legyek képes megmozgatni."

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjainak összetartása a verseny egész ideje alatt kézzelfogható volt. „Amikor a ringbe szólítottak, a társaim odasereglettek, segítettek felvenni a sípcsontvédőm, megigazították a fejvédőm, majd miután megkezdődött a küzdelem, a ring sarkából drukkoltak nekem. A szünetben vizet adtak, tanácsokkal láttak el, de a sportban ez már csak így megy."

Címkéksport