Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonának álltak a sportszázadosok

Szöveg: Budapesti Honvéd Sportegyesület |  2020. március 5. 19:41

A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) több sportolója életében véget ért egy nagy fejezet, szögre akasztották a futócipőt, letették a lapátot, a fegyvert, elcsomagolták a judogit. De a Honvédtól, a honvédelemtől nem szakadnak el, hiszen korábbi sportszázados versenyzőként, pályafutásuk végeztével most a katonaság felé fordulnak: civil életükben a Magyar Honvédség teljes értékű tagjai lesznek.

1596076819

„Ők úgymond az első fecskék, akik a 2017-ben létrehozott Sportszázadból kilépve, a BHSE kettős karriermodelljének lehetőségével élve a Magyar Honvédséghez csatlakoznak, katonák lesznek" – fogalmazott Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke. „Büszkék vagyunk a sportteljesítményükre, fontos volt számunkra azok az évek, amelyeket klubunk kötelékében eltöltöttek, és örülünk neki, hogy a sportszázadnak köszönhetően meg tudtuk teremteni számukra azt az átmenetet, ami a civil életben való boldogulásukhoz szükséges. A sportszázadban már találkozhattak olyan katonai elemekkel, szerepekkel, magával a katonai rendszerrel, azzal a ritmussal, amelynek köszönhetően most könnyedén tudnak váltani."

A BHSE vezetése hivatalos keretek között búcsúztatta el versenyzőit, akik emlékplakettet vettek át Gergely Istvántól. „Nagyon sokat jelent, hogy ilyen ünnepélyes keretek között köszönték meg sportpályafutásunkat, eredményeinket, és fontos számomra az is, hogy most élhetek a BHSE és a honvédség által nyújtott kettős karrier lehetőségével, ami a klubunk egyik nagy értéke" – mondta Ceiner Benjámin őrmester. A világbajnoki ezüstérmes kajakos társaival egyetemben jövő hétfőn kezdi meg az öthetes kiképzést.

És hogy kiktől köszönt el a BHSE vezetése? Álljon itt az „elsők" névsora: Ceiner Benjámin őrmester (kajak-kenu), Fogasy Gergő őrmester (judo), Hencz Norbert őrmester (judo), Kaptur Éva hadnagy (atlétika), Keliger Bernadett hadnagy (judo), Kovács András százados a század koordinátora (triatlon), Oravetz Barbara őrmester (vívó), Schmelcz Vivien Fanni törzsőrmester (atlétika), Szabó Katinka őrmester (judo), Várnai Vivien őrmester (vívás).