Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges éjszaka a térképek jegyében

Szöveg: Kovács Mónika Eszter hadnagy |  2019. június 26. 16:14

Történetében először a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat  is részt vett a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatban. A katonatérképészet szakmatörténeti múzeuma a várt sikerrel kápráztatta el az ide látogató közönséget.

1599204477
A közel száz résztvevő az éjszaka során betekintést nyert az idén százéves magyar katonai térképészet különleges, magas színvonalú szakmai gyűjteményébe, a térképkészítés műhelyének történetébe. Megismerkedtek a világhírű magyar szakemberek munkásságával, élet- és munkakörülményeivel, a térképkészítés eszközeivel, dokumentumaival. Az este folyamán kiemelt szerepet kapott dr. Plihár Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár térképtárának egykori vezetője, jelenleg az egyedi gyűjtemények igazgatója, aki előadást tartott a Lázár-térképről, Magyarország első fennmaradt, nyomtatott térképéről.

Az éjszaka során tiszteletüket tették hajdani térképész szakemberek leszármazottai, úgymint a Térképészeti Intézet parancsnoka, vitéz Somogyi Endre altábornagy unokái családjukkal, illetve Velősy Béla szertári őrnagy, országos cserkészvezető, kiváló tereptankönyv-író lánya. A tárlatvezetésen jelen volt Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, az NKE HHK Katonai Vezetőképző Intézet Műveleti Támogató Tanszék tanára, valamint honvédségi dolgozók és családjaik.

1599204477
A szerző felvételei