Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges óév, újdonságokban gazdag új év

Szöveg: Tamás Tibor |  2013. január 18. 9:42

Esztendők metszéspontján szokásos számvetést végzünk az óév eredményeiről és vázoljuk az új esztendő céljait – ennek ad teret a honvedelem.hu szerkesztősége, amikor a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata (HM TLSZ) katolikus és protestáns tábori püspökségének, valamint tábori rabbinátusának vezetőit kérdezi. Sorozatunk második részében a rabbinátus mérlegét vonjuk meg.

Különleges évet zárt a tábori rabbinátus 2012-ben, hiszen a honvédelmi tárcával kötött megállapodás alapján a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) mellett az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) is bekapcsolódott a munkába. Így ettől az évtől kezdve a rabbinátus a csaknem húsz éve megszokott Wesselényi utca 13. szám alatti irodákat, imatermet, könyvtárat is magában foglaló létesítmény mellett az EMIH Károly körúti központjában is működik.
A vezető tábori rabbi továbbra is Totha Péter Joel, míg a tábori főrabbi dr. Köves Máté Slomó, az EMIH vezető rabbija lett.

1595947851

A közös munkát laktanya-látogatásokkal kezdték meg: az őszi nagyünnepekig Tatán és Kecskeméten is látogatást tettek a rabbik.
Az ünnepek nyitányaként a tábori rabbinátus Wesselényi utcai irodájában kiállítást rendeztek Szalay Kriszta Anna bibliai témájú műveiből. A kiállítás védnökei dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium akkori parlamenti államtitkára és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója voltak.

Köves Slomó hagyományteremtő ros hasanai (újévi) vacsorát rendezett a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, valamint a tábori lelkészi szolgálat képviselőinek és a Magyar Honvédség zsidó katonáinak részvételével.
Az EMIH többéves hagyományának megfelelően tavaly decemberben is meggyújtották a hanukai lángokat a Nyugati téren. Az ünnep hatodik estéjén Hende Csaba honvédelmi miniszter gyújtotta meg az ünnepi lángokat és mondott ünnepi köszöntőt. Az eseményen részt vett a budapesti helyőrségi zenekar is.

1595947851

A 2013-as esztendő igen sok feladatot és több ígéretes eseményt tartogat. A munka gerincét természetesen idén is a zsinagógai ünnepek és az ehhez kapcsolódó ünnepségek jelentik. Emellett tavasszal a tábori rabbinátus a minisztérium munkatársainak kétnapos megemlékező látogatást tervez az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba.
Újdonság a rabbinátus működésében, hogy az iskolák nyári vakációjának idején ötnapos turnusokban fogadja a katonaszülők gyermekeit, felügyeletet és programokat biztosítva számukra.

„A tábori rabbinátus bizakodva kezdi meg a 2013-as évet: bízunk az emberek, a katonák hitében. Nyitottan és érdeklődéssel állunk a feladatok elé!" – zárta tájékoztatását Köves Slomó és Totha Péter Joel.

Fotó: Archív