Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Küzdősport az életük

Szöveg: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred |  2019. március 22. 8:02

Tavaly két kiváló sportolóval is bővült az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred állománya. Lantos Lehel hadnagy és Őri József őrmester a közelmúltban megrendezett VII. Kinizsi Közelharc Kupán is remekül szerepelt.

1599200379
Mindketten tavaly jelentkeztek katonának, amellyel gyerekkori álmuk vált valóra, hiszen a Magyar Honvédségnél megtalálták a sport és a hivatás összhangját, a hierarchikus katonai rendszer pedig már csak a sportolók szabálykövető életmódja miatt sem volt idegen számukra. Az alakulatnál hamar beilleszkedtek a közösségbe. Lantos hadnagy a Műszaki Építő Század szakaszparancsnokaként, Őri őrmester pedig az Egészségügyi Központ asszisztens altisztjeként szolgál.

A küzdősportok gyermekkoruk óta mindennapjaik részét jelentik: bár még csak a húszas éveikben járnak, több országos- és nemzetközi bajnoki címmel is büszkélkedhetnek. Lantos Lehel hadnagy 3. danos mester kyokushin karatéban, Őri József őrmester 2. danos mester judóban.

1599200380
Lantos Lehel 5 évesen kezdett ismerkedni a harcművészetekkel: keresztapja, a 7. danos kyokushin-mester, Brezovai Sándor hatására. 2008-ban a Kyokushin Karate Japán bajnokságon 3. helyezést ért el, majd még ebben az évben a súlycsoport nélküli felnőtt magyar bajnokságon 2. helyezett lett. 2009-ben az All Kyokushin Karate World Tournament legfiatalabb versenyzőjeként a legjobb tizenhat közé jutásnál esett ki. 2010-ben először junior Európa-bajnok, majd junior világbajnok lett, amiért Szentes városa az év sportolója díjjal tüntette ki. 2017-ben teljesítette az ötven pihent ellenfeles küzdelmet öt harcművészeti stílusban (grappling, birkózás, ökölvívás, kickbox és kyokushin karate). Az utóbbi években számos magyar és nemzetközi versenyen győzött vagy ért el helyezést. Kipróbálta magát más küzdősportokban, például MMA-ban is, ahol szintén kiváló eredményeket ért el.

1599200381
Őri József őrmester 6 éves kora óta foglalkozik cselgánccsal. Osztrák és holland bajnokságot is nyert már. Magyar bajnokságokon is többször ért el helyezést, többek között háromszoros strandbirkózó magyar bajnok és grappling magyar bajnok. Szintén kipróbált már más küzdősportokat is, amelyekben szintén kiemelkedő eredményeket ért el.

1599200381
Jelenleg mindketten főként az utánpótlás-neveléssel foglalkoznak. Közel ötven tanítványuk van különböző korosztályokból, akik közül páran már kimagasló eredményeket értek el. Emellett évente egy-két versenyen továbbra is szerepelnek, valamint már saját edzőtáborokat és versenyeket is szerveznek. Terveik között szerepel továbbá, hogy részt vesznek az idei Strandsportágak Világjátékán Los Angelesben, és kvalifikálni szeretnék magukat strandbirkózás versenyszámban, azonban addig is még számos megmérettetés és kemény edzés vár rájuk.

A jövő nemzedékének üzenik: „Ha hisztek magatokban, minden a kitartáson, a sport szeretetén és egymás tiszteletén múlik."

1599200381
Fotó: magánarchív