Kvótát szereztek

Szöveg: Takács Vivien | 2016. május 2. 7:02

Dávid Kriszta és Tobai-Sike Renáta sportlövők részt vehetnek a nyári, riói ötkarikás játékokon. Odavezető útjukról, felkészülésükről a Budapesti Honvéd Sportegyesület lőterén beszélgettünk.

Reggel nyolc óra. Dávid Kriszta (D. K.) paralimpikon sportoló magára ölti honvédos melegítőjét, összeszereli a fegyverét, majd a lőtéren felveszi a lövőpozíciót. Miközben a fotók készülnek, elmondja: ritmusra lőnek, ezért van szüksége az előtte fekvő stopperre. – Megtöltöm a fegyvert, levegőt veszek, felemelem, süllyesztem, „aláviszem a feketének" és már lövök is. Miután a világranglista második helyezettje elárulta a ritmusra lövés titkát, erőnléti edzéséről megérkezik Tobai-Sike Renáta (T. S. R.), aki elsőként szerzett olimpiai kvótát a magyar sportolók közül.

Miért a sportlövészetet választottátok?

D. K.: Már kisgyerekként is pisztollyal játszottam, aminek a szüleim nem nagyon örültek. Az évenkénti szeged–tápéi búcsúkon a céllövöldében éltem ki magamat, majd később a nagybátyám légpuskájával lőttem. Amikor nagykorú lettem, letettem a fegyvervizsgát, azután vettem magamnak egy pisztolyt, amivel kijártam a lőtérre gyakorolni. Nagyon sokáig szabadidős lövő voltam, de egy Budapest-bajnokságon az épek mezőnyében dobogós helyen végeztem. Ekkor keresett meg a mostani edzőm, Zakor Andrea, mondván, jó lenne, ha komolyabban foglalkoznék a sportággal, és átváltanék légfegyverre, mert akkor a „para-ágon" nemzetközi szinten versenyezhetnék. Először nem vonzott a dolog, mert én tűzfegyverekkel szerettem lőni, de amikor 2009-ben lehetőségem nyílt kipróbálni a versenyzésre használt légpisztolyt, magával ragadott a hangulat…

T. S. R.: Az általános iskola nyolcadik osztályában kezdtem lőni; akkoriban a Hungária körúti katonai lakótelepen laktam a szüleimmel, apukám ugyanis katonaként szolgált. A suliban egy tehetségkutató nap keretében ki lehetett próbálni a lövészetet. Az iskola udvarán az egyik nyárfára kitűzött lőlap volt a cél, és a legügyesebb lövőket elvitték húsvét alkalmával a „nyuszi-kupára". A versenyen harmadik lettem, és ott tanácsolták, hogy foglalkozzak a lövészettel.

Hogyan zajlottak a kvalifikációs versenyek?

D. K.: 2014-ben kezdődött a németországi Suhlban rendezett sportlövő-világbajnoksággal, ahol légpisztolyban ezüstérmet szereztem, ezzel első magyarként biztosítottam a helyemet a riói paralimpián (a fogyatékos sportolók olimpiája). Nagyon nagy megkönnyebbülés volt, hogy „meglőttem" a kvótát, hiszen a versenyzés tekintetében így már „csak" Rióra kell koncentrálnom, ráadásul tudtam: 2015 februárjában át kell esnem egy szívműtéten. Ezt követte a közel féléves rehabilitáció, majd harmadik helyezést értem el az egyesült államokbeli Fort Benningben rendezett világkupa-versenyen. Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt visszatérni a kórházi kezelések után. 1981-ben, hatévesen már átestem egy szívműtéten – ekkor kerültem kerekesszékbe műhiba következtében. Nagyon sok régi kellemetlen élmény előjött, ezeken túl kellett lépni. A második műtét után magam köré gyűjtöttem egy kis csapatot, akik a fizikai és mentális felkészülésemben is nagyon sokat segítenek.

Vinicius és Tom, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia és paralimpia kabalafigurái.

T. S. R.: A kvótát én is a legelső kvalifikációs versenyemen, 2014 szeptemberében, a granadai világbajnokságon szereztem meg, szintén első magyar sportolóként. A következő versenyt, a légfegyveres Európa-bajnokságot idén márciusban, Győrben rendezték meg, de ezen nem indultam.

Milyen versenyek várhatók még az ötkarikás játékokig?

D. K.: Májusban rendeznek egy nagyobb nemzetközi viadalt Hannoverben, és lesznek még kisebb helyi megmérettetések is.

T. S. R.: A kisebb versenyeket leszámítva, április közepén lesz egy világkupa, amolyan „előolimpia" Rio de Janeiróban.

Hogyan készültök fel az olimpiára fizikailag, illetve mentálisan?

D. K.: Szinte minden napom be van osztva Rióig. Pontosan tudom, hogy az olimpián melyik nap, hány órakor fogok lőni, és attól visszaszámolva építettük fel az edzéstervemet. A mentális felkészülésre nagyon sok időt szánok, mert teljesen más verseny a paralimpia, mint egy Európa- vagy világbajnokság. Ahhoz mérhető médiafelhajtás, figyelem és persze hangulat sehol máshol nincs.

T. S. R.: A lövészeten kívül sokat úszom, futok, gyógytornázom, illetve erősítek. Ami a mentális felkészültségemet illeti, járok sportpszichológushoz. Megtanultam kezelni azt a helyzetet, hogy ha felmegy a pulzusom, akkor bizonyos légzési technikákkal nyugtassam magamat.

A lövés pillanatában mire gondoltok?

D. K.: Semmire; ez az igazi művészet. Nagyon nehéz, mert mindig „bekúszik" valami, de ezeket a gondolatokat el kell hessegetni. Így amikor beállok a lőállásba, akkor ott nem én vagyok, hanem egy „biorobot".

T. S. R.: Én is abszolút kizárom a külvilágot, és csak a feladatra, a technikára koncentrálok. A versenynap előtt viszont van rituálém: mivel itthon többnyire hétvégén vannak a megmérettetések, az előtte lévő napon már pihenőt kapunk. Ekkor elmegyek a Széchenyi fürdőbe, majd eszem egy óriási eperfagyis gofrit, vagy palacsintát, végezetül pedig bemegyek a kedvenc boltomba egy kicsit körülnézni.

Hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a szabadidőt a sporttal?

D. K.: Nagyon nehezen. A lövészeten kívül úszom, súlyokat emelek, mentális tréningekre járok, és emellett ott van a napi nyolc óra munka. Időhiány miatt sajnos a háromból az egyik versenyszámomat el kellett hagynom, így maradt a légpisztoly és a szabadpisztoly. A hobbijaimra sincs most időm, ami marad, azt igyekszem a barátaimmal vagy pusztán alvással tölteni.

T. S. R.: A kvóta megszerzése előtt patikusként dolgoztam, de most, hogy megkaptam a Gerevich Aladár-sportösztöndíjat, „csak" a felkészülésre koncentrálok. Persze azért a pihenésre is hagyok időt; mivel Széchenyi fürdő-rajongó vagyok, egy héten egyszer elmegyek és lazítok egyet.

Van valami szerencsehozó kabalátok?

D. K.: Nekem nincs. Abban van állandóság, hogy mindig ugyanúgy teszem le az eszközeimet: a lövedékeket, a stopperórát, a csavarhúzómat.

T. S. R.: Nekem sincs kifejezett kabalám, de minden versenyen van rajtam valami rózsaszín. A fegyverem is rózsaszín, a lövészövem is, sőt még a lövésztáskám elejét díszítő festményben is megtalálható ez a szín.

Mikor utaztok ki Rio de Janeiróba?

D. K.: Van egy aranyszabály: ahány óra az időeltolódás, annyi nappal előtte érdemes megérkezni a helyszínre, így körülbelül egy héttel a versenynapom előtt fogunk kimenni. Én szeptember 9-én, reggel 9 órakor kezdek.

T. S. R.: A lövészet mindig az elején van az ötkarikás játékoknak, így a megnyitó előtt egy héttel már mi is kint leszünk. A női légpuskaverseny érmét adják át először az olimpián. Az én két versenyszámom, a női légpisztoly (10 méter) és sportpisztoly (25 méter) mindig a légpuska után következik. Ennek köszönhetően integethetek a megnyitón, másnap pedig pihenőnapom lesz.

Mit vártok az olimpiától?

D.K.: Sokkal érettebben, tapasztaltabban és felkészültebben szeretnék versenyezni, mint a 2012-es londoni olimpián. Ha Brazíliában meg tudom csinálni azt, amire itthon felkészülök, akkor nagyon jó eredménnyel térhetek haza.

T. S. R.: Nekem ez lesz az első olimpiám, és szeretném magamat nagyon jól érezni. A győzelmi esélyeimet illetően nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Persze szép emlékekkel lenne jó hazautazni.

Rió után mik a tervek?

D. K.: Ez nem kérdés: Tokió.

T. S. R.: Hát az még nagyon messze van. Talán Tokió.