Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Legjobbak között a legjobb

Szöveg: Antal Ferenc |  2020. június 30. 14:55

„Véget ért a hosszú út egy szakasza, egy álmom vált valóra” – mondta el a honvedelem.hu kérdésére Szabó Dávid tartalékos főtörzsőrmester, aki elite futamgyőztesként végzett a június 27-28-án megrendezett orfűi Spartan Race-en.

Szabó Dávid – aki jelenleg az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állományában teljesít szolgálatot – elmondta: hosszú szakaszt zárt le életében ezzel a győzelemmel, mivel egy betegség miatt hosszabb időszakot kellett kihagynia, ami hatással volt a teljesítményére is. „Gyakorlatilag újra fel kellett magam építeni. Amellett, hogy növelnem kellett az edzéseim intenzitását, tudatos táplálkozással fel kellett tölteni az energiaraktáraimat is" – tette hozzá.

1596081558

A futamokat tekintve a Spartanon több kategória van, az elite kategóriában nem számít hány éves az ember, itt a legjobbak mérik össze magukat, hogy a Spartan Race ranglista élére állhassanak. „Az elite futam startol elsőként, a résztvevők célja, hogy minél gyorsabban haladjanak végig a pályán" – tudtuk meg Dávidtól, aki emlékeztetett: azóta várt erre a győzelemre, hogy a 2018-as Miskolc Beast futamon gyakorlatilag az utolsó akadálynál hagyta cserben az ereje.

„Amióta 2017-ben elkezdtem az aktív versenyzést, folyamatos edzésben kell lennem, rendre új gyakorlatokat fedezek fel, de nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy gyors is maradjak, de ugyanúgy képes legyek leküzdeni az akadályokat. Ez akár több hetes, hónapos átvariálást is jelent a felkészülésemben. Most főként fizikálisan azokat a képességeket fejlesztettem, amelyeket gyengébbeknek ítéltem meg és azt hiszem ez vissza is tükröződött az erőnlétemben" – részletezte a sportember, aki elárulta azt is, a hétvégi versenyen a dárdadobás akadály volt az, amely mentálisan eldöntötte a győzelmét. „A nyolcadik akadálynál – ez volt a dárdahajítás – elsőre be tudtam dobni a célba és ott olyan adrenalin löketet kaptam, amely az első helyezésig juttatott" – összegezte a történteket.

1596081558

Szabó Dávid tartalékos főtörzsőrmester jelenleg kiképzésen vesz részt a szentendrei MH Altiszti Akadémián, ugyanakkor gőzerővel készül az újabb szezonra. „Először a Spartan Közép-európai Regionális futamok, majd az ausztriai Európa-bajnokság az a megmérettetés, amire készülök, ahol szintén elite futamban szeretnék indulni. Ez egy beast táv, amelyhez 1500 méteres szintkülönbség társul. Nem lesz egyszerű, de az Altiszti Akadémia plusz órákat biztosít a felkészülésemre" – mondta.  

Címkéksport