Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légpuskalövészetben mérték össze tudásukat

Szöveg: Faludi Miklós főtörzsőrmester |  2017. január 27. 19:30

A napokban rendezték meg hat iskola részvételével az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral együttműködési megállapodásban álló katonasulis iskolák közötti légpuskalövészet döntőjét.

1596026762

A verseny döntőjét megelőző házibajnokságokat a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban, az Egressy Gábor Szakgimnáziumban, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, a II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziumban, a Than Károly Ökoiskolában, valamint a Varga Márton Szakképző Iskolában december és január hónapokban tartották. Iskolánként a legjobb három lövő jutott tovább a budapesti döntőbe, amelyet a SYMA csarnokban, a Központi Sportiskola lőterén rendeztek meg, Máthé Edit versenybíró vezetésével.

1596026763
A döntőn résztvevő 18 diák a lőtér adottságainak kihasználásával egyszerre kilenc lőállásban, két körben teljesítette a versenyfeladatot.  A győztes csapat serleget vehetett át, illetve minden csapat érmet, oklevelet kapott.

A végeredmény:

Egyéni:

I. helyezett: Juhász Krisztián (Csokonai) 175 köregység

II. helyezett: Paulovits Rajmond (Varga) 164 köregység
III. helyezett: Krizsai András (Varga) 163 köregység

Csapat:

I. helyezett: Varga Márton Szakképző Iskola
(Paulovits Rajmond, Krizsai András, Nemes Zoltán) 479 köregység
II. helyezett: Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
(Juhász Krisztián, Gorzás Benjámin, Dráfi Krisztián) 477 köregység
III. helyezett: II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium
(Liktor László, Csoma Sándor, Ruzits Norbert) 466 köregység

1596026764

Fotó: a szerző felvételei