Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Logisztikai racionalizáció: lezárult egy újabb ütem

Szöveg: Szűcs László |  2014. szeptember 29. 9:25

Szeptember közepén lezárult a Magyar Honvédség központi logisztikai feladatot ellátó szervezeténél zajló racionalizálás újabb üteme. Mindez az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű haditechnikai anyag mozgatásával járt együtt. Az átalakítás során eddig végzett munkáról és az elkövetkező időszak feladatairól Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka tájékoztatta a honvedelem.hu-t.

A Magyar Honvédség központi logisztikai feladatot ellátó szervezetének racionalizálása az elmúlt években vált halaszthatatlanná, mégpedig annak érdekében, hogy egy, a mai kor kihívásainak megfelelő Központi Logisztikai Bázist lehessen minél előbb létrehozni. A folyamat első és legfontosabb lépése az volt, hogy 2013. június 24-én – a korábbi Logisztikai Ellátó és Központ és a Veszélyesanyag Ellátó Központ fúziójából – megalakult az MH Anyagellátó Raktárbázis. Azonban az új alakulat raktárai, katonai ruházati ellátópontjai, műhelyei és laboratóriumai több mint húsz helyőrségben működtek, így vezetésük nem volt egyszerű.

1595979667

„A logisztikai rendszer racionalizálásának első oka éppen a vezetés és a működőképesség hatékonyságának növelése volt. Ezt pedig csak egyszerűsítéssel lehet megoldani, vagyis azzal, hogy a meglévő bázisokat közelebb hozzuk egymáshoz" – mondta Baráth István dandártábornok, hozzátéve: mindez már csak azért is szükséges volt, mert az elöregedett infrastruktúrával rendelkező régi bázisok felújítása nem gazdaságos, ráadásul ésszerűtlen is, hiszen mind az úthálózat, mind az informatikai rendszer, mind pedig a raktárak és az épületek állapota messze a mai elvárt színvonal alatt marad.

Az előzőek mellett a racionalizálás mellett szólt még az is, hogy a tucatnyinál is több raktárbázis fenntartási költsége elérte a milliárdos nagyságrendet, amely komoly megterhelést jelentett a tárca számára.

1595979668

„Mindezek együtt arra késztettek minket, hogy néhány bázisunkat bezárjuk. Elsőként, még tavaly az isaszegi, a mezőfalvai és a kalocsai, Foktői úti laktanyát számoltuk fel és ürítettük ki. Ezek voltak a legrosszabb állapotban" – mondta az MH Logisztikai Központ parancsnoka, akitől megtudtuk azt is, hogy az átszervezés idén a második ütemmel folytatódott. Ebben az évben – az elkészített tervek szerint – újabb két objektumukat, a káli raktárbázist és a kalocsai, Miskei úti laktanyát zárják be.

Az imént említett két raktárbázison található központi logisztikai anyagok más helyőrségekbe történő átszállítása május 26-án kezdődött. Kálon elsősorban veszélyes anyagokat, illetve egyéb harcanyagokat – leginkább lőszereket és műszaki anyagokat – tároltak. A 156 konténernyi, több mint 4500 tonnányi anyagot nyolc vasúti szerelvénnyel, illetve több közúti konvojjal szállították át Pusztavacsra és Táborfalvára. Kalocsáról pedig közel 200 darab haditechnikai eszközt – a központi készlethez tatozó T−72-es harckocsikat, BTR-eket, BRDM típusú harcjárműveket, tehergépjárműveket, műszaki eszközöket, hídelemeket – szállítottak át Nyírtelekre – összesen hat katonavonattal. Egy szerelvény 14 további harckocsit vitt Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandár harckocsizászlóalja számára.

1595979668

A munkát két nappal a tervezett határidő előtt, azaz szeptember 16-án fejezték be – árulta el Baráth tábornok, hozzátéve: mindennap 100-200 ember dolgozott a feladaton. Az átcsoportosítás végrehajtásában a Logisztikai Központ alárendeltségébe tartozó MH Anyagellátó Raktárbázis mellett még kilenc alakulat állománya vett részt.

„Természetesen mindkét bázison maradtak még anyagok, hiszen az objektumok fenntartásához és működéséhez szükséges csapatlogisztikai, valamint inkurrens anyagokat nem tudtuk még elszállítani. Ezekkel december 20-ra szeretnénk végezni, hogy a terveknek megfelelően, az év utolsó napján be tudjuk zárni a két objektumot" – mondta Barát István dandártábornok. 

Az MH Logisztikai Központ parancsnokától megtudtuk azt is, hogy több tíz tonnányi elhelyezési anyag, elektronikai hulladék, páncélos- és gépjármű-technikai alkatrészek tartoznak az inkurrens anyagok közé, de ezeket már kiselejtezték, így azokat semmiképpen nem lehet hasznosítani.

1595979668

A tábornok kitért arra is, hogy a logisztikai rendszer racionalizálásának következtében bezárásra ítélt káli és kalocsai objektumokban dolgozó katonák és polgári alkalmazottak számára igyekeztek biztosítani a további munkalehetőséget. Aki vállalta a más helyőrségbe költözést, illetve a bejárást, az a Logisztikai Központnál, az Anyagellátó Raktárbázis más helyőrségeiben vagy a Magyar Honvédség más alakulatainál kap beosztást. Vannak olyanok is, akik a tárcán kívül kapnak munkalehetőséget. Az ő elhelyezkedésüket a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztálya segíti; leginkább azok kerülhetnek át a társfegyveres szervekhez, akik valamilyen speciális beosztást töltöttek be a káli és a kalocsai bázison. Például a tűzoltókat átveszik a katasztrófavédelemhez, de vannak, akik a rendőrségnél, a büntetés-végrehajtásnál, illetve a vám- és pénzügyőrségnél folytathatják majd a pályafutásukat.

„Sajnos néhányan nem vállalták a más helyőrségbe költözést, így ők a civil munkaerőpiacra kerültek" – tette hozzá a dandártábornok.

A kalocsai és a káli objektumok bezárásával nem ér véget a központi logisztikai rendszer racionalizációja. A következő lépés egy Központi Logisztikai Bázis megépítése lesz. Egyelőre ez, a modern kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő bázis csak tervszinten létezik, ám – Baráth István dandártábornok szerint – a szükséges engedélyezési és közbeszerzési eljárásokat követően, azaz az „első kapavágás" után már két és fél éven belül be lehetne költözni az új objektumba.

1595979668

Fotó: MH Logisztikai Központ

Címkéklogisztika