Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznap a Bocskai-dandárnál

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy és Madura János őrmester | Fotó: Búz Csaba főhadnagy és Szalka Miklós őrvezető |  2020. július 2. 8:16

A lövész katonák fegyvernemi védőszentjének napja alkalmából megtartott dandársorakozókkal ünnepeltek június végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái.

1596081631

László királyt okkal választották a magyar lövészkatonák védőszentjükké, hiszen a kor szellemének megfelelően lovagkirály volt. A háborús időkben a magyar katonák tőle várták a lelki segítséget és egészen a második világháborúig katonák tízezrei rontottak az ellenségre a „Szent László, segíts!" csatakiáltással. László királyt nem egészen száz évvel halála után avatták szentté.

Az ünnepi sorakozó mindkét helyőrségben dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka által aláírt közös köszöntő felolvasásával kezdődött. A köszöntőben elhangzott: „legnagyobb létszámú fegyvernemként talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy a mai Magyar Honvédség gerincét a lövész katonák alkotják. A hazának és a Magyar Honvédségnek is szüksége van az ország fegyveres védelmét ellátó, szakmailag, lelkileg és fizikailag is felkészült lövész katonákra, akik akár a határszakaszok védelmének biztosítása érdekében is bármikor bevethetők."

1596081636

A debreceni Kossuth Laktanyában, Szloszjár Balázs dandártábornok, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte az állomány elmúlt, járványügyi veszélyhelyzet időszakában tanúsított kiemelkedő munkáját és példaértékű helytállását.

Hódmezővásárhelyen Tóth István ezredes, parancsnokhelyettes, beszédében elmondta: az elmúlt időszakban a rendszabályok betartásával tovább folytak a kiképzési foglalkozások és a KFOR-kontingens megkezdte a felkészülést. Hangsúlyozta, hogy a szárazföldi készenlétet ellátó század harccsoport katonái az éleslövészettel egybekötött komplex harcászati gyakorlaton ismét bebizonyították, hogy felkészültek az alakulat alaprendeltetéséből eredő feladatokra.

Az ünnepi sorakozók második felében kitüntetéseket és elismeréseket adtak át az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzett katonák részére.

GALÉRIA