Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tálibokkal egyeztetett az amerikai külügyminiszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 2. 9:30

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter videokonferencia útján megbeszélést folytatott az afganisztáni tálibokkal a békefolyamat útjában lévő akadályok elhárításáról – közölte Szuhail Sahín, a radikális iszlamista ellenzéki mozgalom dohai politikai irodájának szóvivője és az amerikai külügyi tárca.

Sahín a Twitteren azt írta, hogy Pompeo hétfőn egyeztetett Abdul Gáni Baradar tálib mollával a dohai megállapodás teljes körű végrehajtásáról, a külföldi csapatok afganisztáni kivonásáról, a kabuli kormányzat, valamint a tálibok közötti fogolycserékről, a harcok csökkentéséről, illetve a béketárgyalások megkezdéséről a kormánnyal. Baradar ismételten hangsúlyozta: a tálibok nem fogják engedni senkinek sem, hogy Afganisztán területéről támadásokat kövessen el. Pompeo – Sahín szerint – elismerte, hogy a kabuli vezetés ellen harcoló felkelők csökkentették a háború intenzitását azzal, hogy nem támadnak városokra és katonai támaszpontokra, ugyanakkor a tárcavezető szerint a konfliktus szereplőinek többet kell tenniük az erőszak mérséklése érdekében – tette hozzá.

Sahín szerint Baradar a kormányerőknek a tálibok által ellenőrzött területek elleni provokációival indokolta a támadások fokozását. Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő szerint Pompeo világossá tette a tálibokkal szemben támasztott elvárásokat, amelyek magukban foglalják azt is, hogy ne támadjanak amerikaiak ellen. A februárban kötött dohai megállapodás óta a tálibok 44 támadást indítottak a kabuli kormány biztonsági erői ellen. Napi átlagban 24 civil veszti életét, vagy sebesül meg a szélsőségesek miatt – közölte Dzsavid Fajszál, az afgán nemzetbiztonsági tanács szóvivője kedden.

Az újabb erőszakhullám veszélybe sodorja a béketárgyalások beindítását a kabuli vezetés és a szélsőségesek között. Az egyeztetések a konfliktus szereplői közötti fogolycsere lezárultát követően indulnának meg. Az afgán kormány már 3000 tálib fegyverest engedett el a lázadók és az Egyesült Államok közötti februári dohai megállapodásnak megfelelően, a tálibok pedig 500-at. Ebben a megállapodásban az amerikai erők vezette NATO-csapatok kivonásának menetrendje is szerepel. Az ENSZ afganisztáni segítő missziója (UNAMA) kedden közölte: abból indul ki, hogy az afgán hadsereg felelős a dél-afganisztáni Hilmend tartomány egyik piacára mért hétfői tüzérségi csapásért, amelyben legalább 23 civil életét vesztette és 15-en megsebesültek. „Több hiteles forrás is azt állítja, hogy az afgán hadsereg az aknavetőgránátokat egy tálib tüzérségi csapásra válaszul lőtte ki, és elhibázta a célt" – írta Twitter-üzenetben az UNAMA, egyben felszólította a kabuli vezetést, hogy nyomozócsoportot hozzon létre a történtek kivizsgálására. „Az afgán fegyveres erők nem felelősek a történtekért. Teljességgel visszautasítom ezt" – jelentette ki Vali Mohammed Ahmadzai tábornok. Asraf Gáni afgán elnök pedig terrortámadásról beszélt.