Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maglite 2018: lezárult az összhaderőnemi logisztikai gyakorlat Budapesten

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. október 20. 7:36

Október 15-19. között rendezték meg a Maglite elnevezésű többnemzeti összhaderőnemi logisztikai kiképzés második szakaszát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A munkacsoportok a kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat jelentették október 18-án, a laktanya dísztermében.

1599194930
A Maglite (St. Margareth Logistic Information Training Exercise) elnevezésű többnemzeti összhaderőnemi logisztikai gyakorlatsorozat 1996-ban kezdődött, a mostani a 46. alkalom. A kiképzés angliai szakaszán, október 8-12. között brit és francia társaikkal együtt öt mesterképzési szakon tanuló magyar tiszt is részt vett. A kiképzés magyarországi szakasza során a harminc brit résztvevő (Defence College of Logistics, Policing and Administration, Defence Logistics School) mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai műveleti logisztika mesterképzési szak tizennégy hallgatója, a brnói Védelmi Egyetem két cseh tisztje és egy francia tiszt működött közre. Munkájukat brit és magyar részről egyaránt hat-hat oktató segítette.

1599194930
A foglalkozásokon az összhaderőnemi műveletek döntéshozatali folyamatát, a külföldi tisztekkel való együttműködést és a többnemzeti törzsekben alkalmazandó munkamódszereket gyakorolták. A résztvevők egy elképzelt afrikai ország területén két munkacsoportra osztva, közösen oldották meg egy humanitárius segítségnyújtási és katasztrófa-elhárítási művelet logisztikai támogatási feladatait.

1599194930
A kiképzés magyar vezetőjétől megtudtuk: a feladat magában foglalta egy magyar szállító zászlóalj, egy magyar műszaki század és kettő (magyar és cseh) lövészzászlóalj, valamint a magyar és cseh Nemzeti Támogató Elemek műveleti terültre történő stratégiai átcsoportosítását, illetve műveleti területen a támogatási lánc megszervezését. „A brit, cseh és magyar erők – nemzetközi és nem-kormányzati szervezetekkel együttműködve – a kialakult humanitárius válsághelyzet kezelése céljából segélyszállítási és ivóvíz-biztosítási feladatokat hajtottak végre" – árulta el érdeklődésünkre dr. Venekei József alezredes, az NKE HHK Katonai Logisztikai Intézet Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék oktatója.

1599194931
A program zárásaként a kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat jelentették a munkacsoportok október 18-án, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében. A jelentéseket – többek között – dr. Jobbágy Zoltán ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, Szabó Árpád ezredes, a HVK Logisztikai Csoportfőnökség Egészségügyi Támogató Osztály osztályvezetője, Pataki Zsolt ezredes, az MH Logisztikai Központ Logisztikai Műveleti és Tervezési Osztályának vezetője, és Tim Symonds ezredes, a brit 101. Logisztikai Támogató Dandár parancsnoka fogadta.

1599194931
Fotó: a szerző felvételei