Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar győzelem Berlinben

Szöveg: Buzás Árpád |  2018. április 29. 8:25

A Bundeswehr tartalékosainak április 21-én megrendezett Berlini fal járőrversenyén, a 12 kilométeres távon a Magyar Tartalékosok Szövetsége Fővárosi Szervezete négyfős csapata nyert első helyezést.

1599186305
A magyarok már ötödik alkalommal vettek részt a megmérettetésen, de most először sikerült elnyerniük az első helyet.

Az érkezést követő napon a csapat látogatást tett a Bundeswehr Bevetés-vezetési Parancsnokságán Potsdamban, és betekintést nyert a parancsnokság tevékenységébe az ott szolgálatot teljesítő magyar összekötő tiszt tájékoztatójából, majd közösen gyújtottak mécsest a Bundeswehr misszióban elesett katonáinak emlékhelyén, amely az Emlélezés Erdelye néven ismert. Ezt követően Berlin osztrák-magyar katonatemetőjének emlékműve előtt is gyertyagyújtással emlékeztek meg az ott elhunyt magyar hősökről.

1599186305
A versenyt elsősorban a Bundeswehr tartalékosai számára szervezték, de lehetőség volt az aktív szolgálatban lévők, külföldi tartalékosok, rendvédelmi szervezetek, valamint a szövetséghez tartozók részvételére is, négyfős csapatokban. Külföldiek közösen a német-francia dandárból és egy német-belga csapatból neveztek, de voltak amerikai, angol és holland résztvevői is a rendezvénynek.

A szervező tartalékos szövetség célja az volt, hogy a rendezvény legyen egyszerre gyakorlat, és egyben a katonai képességek próbája is. A verseny menetvonala a valamikori „belnémet határövezetben" a régi „senkiföldjén" át vezetett, változatos helyszíneken. Követelmény volt a málhazsák legkevesebb 7 kilogrammos terhelése, amit nemcsak a rajtnál, hanem a menet végén is ellenőriztek.

1599186305
Minden csapatnak tizenhat állomáson kellett megmérettetnie magát. A különböző feladatok azt a célt szolgálták, hogy a különféle katonai szakképzettségű tartalékosok olyan kihívásokat kapjanak, amelyekkel felfrissítik tudásukat, és egyben próbára teszi felkészültségüket, fejleszti kreativitásukat is. A teherautóhúzás kötéllel, a sebesültszállítás műszaki akadályon át hegyes terepen, a lőszerszállítás akadályon át sárban és a gumicsónakos evezés adott távon oda-vissza, vagy a mászótorony leküzdése kötéltechnikával mind olyan feladat volt, amelyeket szakszerűen és minél rövidebb idő alatt kellett teljesíteni. A többi állomáson legfeljebb tíz vagy még kevesebb perc állt rendelkezésre a végrehajtásra. Elméleti tesztkérdéseket szintén meg kellett oldaniuk a résztvevőknek.

Összetettebb volt a tájékozódási feladat térkép, tájoló, és koordinátarendszer alapján, különböző helyszíneken. Máshol pontos menetvonalvázlatot kellett készíteni megadott pontok, térkép és légifényképek segítségével. A „fátyolozott" rádióforgalmazást a csapat két részre osztva oldotta meg, az egyik fele kódolta és küldte, a másik fele vette és dekódolta az üzenetet. A műszaki mentést a menetoszlopból kivezetett járművön, a műszaki és biztonsági követelményeket betartva, teljesen szabályszerűen kellett végrehajtani.

1599186305
A harctéri sebesültkivonás és -ellátás berendezett helyszíne valósághű volt, a fegyveres tevékenység környezetét idézte, az imitátor testét művér és preparált sebek borították, miközben a beavatkozás gyorsaságát és szakszerűségét filmezték, majd kiértékelték. A tűzoltó felszerelés összeállítása és kezelése, valamint a homokzsákokból árvízi szükségvédmű építése mint katasztrófavédelmi feladatok mutatták, milyen fontosnak tekintik a tartalékosok részvételét a tömegkatasztrófák elhárításában. A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a rendezők évről évre sikerrel törekednek arra, hogy a feladatokat valósághűvé és keményebbé, de egyben érdekessé is tegyék.

A járőrversenyen szerzett tapasztalatok, ötletek, új módszerek a meglévő ismeretek mellett gazdagítják a MATASZ felkészítési programjait is.

1599186306
A csapat tagjai: dr. Zöllei Zoltán ömt. alezredes, a Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség elnöke, Joó Péter ömt. főtörzsőrmester, Buzás Árpád MATASZ Budapest, Jásdi Balázs, a MATASZ Hagyományőrző Tagozat vezetője. A csapat állandó kísérője és mentora Kovács Imre nyugállományú ezredes, volt véderőattasé volt. Meg kell említenünk a német csapatkísérő, dr. Stephan Hühn törzszászlós bajtársi gondoskodását is a versenyen.

Megítélésünk, hogy részvételünkkel és helytállásunkkal tovább erősítettük teljesítményünkkel a német és magyar tartalékosok közötti jó bajtársi kapcsolatot erősítettük. Köszönettel tartozunk a MATASZ fővárosi szervezetének közreműködéséért és a HM Ei Zrt-nek a logisztikai támogatásáért.

1599186306