Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma: könyvbemutató

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. február 5. 12:02

Február 6-án, 15 órától tartják a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című, a Zrínyi Kiadó által újranyomott kiadvány könyvesbolti bemutatóját a Polihisztor könyvesboltban (Budapest, Múzeum körút 17.).

Kutatóknak, gyűjtőknek, a történelem iránt érdeklődőknek egyaránt értékes, rendkívül igényes kivitelű kordokumentum, a benne szereplők leszármazottai számára pedig még ennél is sokkal többet jelent majd a Zrínyi Kiadó legfrissebb kötete. A Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az első világháború hőseinek állít emléket. A Hegedüs Márton szerkesztésében először 1938-ban kiadott aranyalbum arról tanúskodik, hogy a nagy háborúban is helytálltak zsidó katonáink: 76 Vitézségi Érmet és 22 harmadosztályú Vaskorona-rendet érdemeltek ki; 5116-an áldozták életüket, 15 339-en sebesültek meg. Éppen ezért mérhetetlen méltánytalanság, csalódás, hogy alig negyedszázad múltán a vitézmód küzdőket, hősöket „lapátos hon-védőkké" silányították. Csak egyetlen példa a sok közül: Schwarcz Bernát hatszorosan kitüntetett tűzmester példamutató vitézséggel harcolt a tűzvonalban, majd munkaszolgálatosként 1944. december 27-én a saját sírjába lőtték… Az aranyalbum korábbi kiadásai vészkiáltások voltak a kiszolgáltatott és elvakított tömegekhez, hogy észérvekkel, tiszta tényekkel bizonyítsák: „nem igaz a propagandaszöveg, mi jó magyarok vagyunk". De napjainkban is intő jel ez a mű.

1595966708
Hiánypótló kötet

A kötet megjelenését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, annak vezető rabbija, egyben a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tábori főrabbija, dr. Köves Slomó szorgalmazta, ennek alapján karolta fel a reprint kiadás ügyét Hende Csaba honvédelmi miniszter, majd a Zrínyi Kiadó. A létrejött, kiállításában is igen impozáns kötet egyedülálló kiadvány, elkészítése rengeteg munkát igényelt a kiadó szakemberei részéről, hiszen hiányos alapanyagból, több forrásból dolgoztak, és ma már nem használatos technikai eljárásokat is igénybe kellett venniük, ám a mű végül elkészült, és kész betölteni fontos feladatait.

A könyv bemutatója február 6-án, 15 órakor lesz a Múzeum körúti Polihisztor könyvesboltban. A kötetet Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének
elnöke mutatja be, a moderátor a kiadó részéről dr. Isaszegi János
nyugállományú vezérőrnagy lesz.