Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar-lengyel hadisír-gondozási kormánymegállapodást készítettek elő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 2. 11:00

A katonák és a háborús polgári áldozatok sírjairól, illetve a nekik szentelt emlékhelyekről szóló magyar−lengyel kétoldalú kormánymegállapodás szövegtervezetéről szóló jegyzőkönyvet írtak alá a két ország képviselői az elmúlt héten Budapesten − tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

A minisztérium közleménye szerint a szövegtervezet véglegesítése a Magyarország kormánya és a Lengyel Köztársaság kormánya közötti, őszre tervezett megállapodást készítette elő. A közlemény kiemeli: jövőre emlékezik meg a világ az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról, s számos ünnepi esemény szervezésének fontos előfeltétele ez az egyezmény.

Mint a HM kifejtette, a hosszas tárgyalássorozat a szmolenszki légi katasztrófa miatt szakadt meg, ugyanis a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács egykori titkára is meghalt a szerencsétlenségben. Az utódja, A. K. Kunert és Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője által most aláírt, kölcsönösen elfogadott szövegtervezet is hosszú előkészítés eredményeképpen született meg.

A megállapodás az egyszerű, sokszor ismeretlen magyar katonák végső nyughelyeként szolgáló honvédsíroktól kezdve a magyar és a lengyel fél által (több esetben közösen létrehozott) emlékhelyek gondozásáig terjed, beleértve az elesett katonákra és a háborús polgári áldozatokra emlékeztető emlékműveket, emléktáblákat is − olvasható a HM közleményében.

Címkékhadisír