Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar vezetésű ellenőrzés az ukrajnai konfliktuszónában

Szöveg: HM Védelempolitikai Főosztály |  2016. november 14. 16:02

A Bizalom- és Biztonságerősítő Intézkedések (CSBM) 2011. évi Bécsi Dokumentumának X. fejezete alapján magyar vezetésű, többnemzeti ellenőrcsoport ellenőrzést hajt végre Ukrajna keleti országrészében november 16-tól.

A „Visegrádi Négyek" (V4 országok) ellenőrcsoportja zömében a HM Védelempolitikai Főosztály szakállományából áll, amit cseh, lengyel valamint szlovák vendégellenőrök erősítenek meg. A kijevi programegyeztetést követően tájékoztatókat kérnek Ukrajna keleti részében, a tűzszüneti vonalhoz közel települt ukrán katonai, belbiztonsági, alakulatok, valamint a nemzeti gárda egységeinek képviselőitől, az EBESZ Különleges Megfigyelő Missziójától. Megtekintik az alakulatok gyakorló- és lőtereit, a parancsnokságokat.

Az ellenőrzés (egyik) célja, hogy helyszíni ellenőrzéssel a megfigyelőcsoport meggyőződjön arról, hogy a felek hogyan tartják be a Minszki Megállapodásokban foglaltakat.