Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarországra látogatott a Brit Védelmi Akadémia Felsőfokú Parancsnoki és Törzstiszti Tanfolyama

Szöveg: Tárnok István alezredes |  2017. november 21. 14:02

Tanulmányút keretében november 13-17. között Magyarországra látogatott a Brit Védelmi Akadémia Felsőfokú Parancsnoki és Törzstiszti Tanfolyam (Advanced Command and Staff Course, ACSC) ötvenfős csoportja.

1596041489

Az Egyesült Királyság és tíz másik nemzet hallgatóiból, valamint kísérőikből álló csoport látogatásának célja a magyar és a regionális biztonságpolitikai környezet és azok kihívásainak, illetve Magyarország történelmének és kultúrájának megismerése volt. Az egyhetes regionális tanulmányút kiemelten a majd egyéves posztgraduális képzés fontos része, amelyet a Brit Védelmi Akadémia a londoni King’s College Egyetemmel együttműködésben évente indít őrnagyi–alezredesi és ennek megfelelő civil beosztású hallgatók részére. A képzés színvonalát jelzi, hogy közel hatvan ország hallgatói vesznek részt rajta.
A látogatást a budapesti Brit Nagykövetség a Honvédelmi Minisztériummal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) közreműködve szervezte.

A hallgatók a Honvédelmi Minisztériumban előadásokat hallhattak a magyar és a regionális biztonságpolitikai kihívásokról, a Magyar Honvédség műveleti szerepvállalásáról, valamint a Honvédelmi Minisztérium felépítéséről és a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról. Az NKE-n részletesen megismerhették a különböző karok felépítését, illetve tájékoztatót kaptak az NKE Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szakáról.

1596041489

November 16-án a csoport az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra látogatott, ahol Ugrik Csaba dandártábornok, bázisparancsnok tartott előadást a bázis történetéről, a magyar Gripen-programról, a magyar légierő feladatairól és műveleti szerepvállalásáról. A további program keretében a hallgatók megtekintették a Gripen vadászgépeket, valamint a már szolgálatból kivont repülőkből álló múzeumot, majd meglátogatták a hajózóállomány körletét. A kulturális program keretében felkeresték az Országházat, a Terror Háza Múzeumot, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum első világháborús tárlatát, valamint a fegyvertárat és a szolnoki Reptárat.

Anne Keetley ezredes, a csoport vezetője a látogatás végén elmondta: „Ez a hét fantasztikus lehetőséget jelentett egy kiemelten fontos szövetséges ország és a régió kihívásainak megismerésére. Külön örömmel tölt el, hogy időt tudtunk szakítani a magyar kultúra és történelem megismerésére. A Parlament épületét egyszerűen csodálatosnak találtam. Remélem, a jövőben is alkalmunk lesz tanulmányutat szervezni Magyarországra az ACSC-program keretein belül".

1596041489