Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Május 11-én kísérik utolsó útjára Magyari Bélát

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 3. 9:14

Május 11-én, 12.00 órakor, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely ravatalozójában katonai tiszteletadással, a Magyar Honvédség halottjaként búcsúztatják dr. Magyari Béla nyugállományú ezredest. A család azt kéri az április 22-én, életének 69. évében elhunyt, kiképzett magyar űrhajós temetésén megjelenő gyászolóktól, hogy kizárólag egy szál virággal róják le tiszteletüket az elhunyt emléke előtt.

1599186398
Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949-ben. Szakirányú tanulmányait 1967-től a hazai, 1970-től pedig a szovjet repülő-műszaki főiskolákon végezte. 1972-től tisztként teljesített szolgálatot a 47. Pápa Harcászati Repülőezred kötelékében, I. osztályú vadászrepülő minősítését öt évvel később szerezte meg. Miután az Interkozmosz-program révén, amely a Szovjetunió és a szocialista országok közös űrkutatási projektje volt, lehetőség nyílt arra, hogy magyar űrhajós is a világűrbe jusson, Farkas Bertalan mellett őt választották ki arra, hogy részt vegyen az alkalmassági vizsgákon. Magyari százados társával együtt 1978-től egészen az űrrepülésig, 1980-ig a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezte a felkészülést. Parancsnoka és társa Vlagyimir Dzsanyibekov lett volna, de az oroszok Farkas Bertalant választották ki az útra – ugyanakkor Magyari Béla is kiváló eredménnyel teljesítette a követelményeket. Végül tartalék űrhajós lett, és az űrrepülés alatt az irányítóközpontban dolgozott.

Bár a hazatérése után őrnaggyá előléptetett, a Magyar Népköztársaság Űrhajósa és a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetéseket megkapó Magyari Béla végül nem jutott el a világűrbe, a későbbiekben is igyekezett kamatoztatni megszerzett tudását. A magyar űrrepülés után ő is hosszú időn át járta az országot, előadásokat tartott, majd számos kutatásban, például különböző anyagtudományi vizsgálatokban vett részt. Ugyan sokáig reménykedett benne, hogy egy esetleges második szovjet-magyar repülés keretében ő is feljuthat a világűrbe, ezek az elképzelések végül nem valósultak meg. Dr. Magyari Béla így további elméleti képzéseken vett részt például a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 2001-ben a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke lett. 2005-től éveken át dolgozott a Honvédelmi Minisztérium képviselőjeként a Magyar Űrkutatási Tanácsban.

Fotó: archív