Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Makettkiállítás a honvéd középiskolában

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium |  2019. november 29. 15:53

A katonai repülés történetének bemutatása volt a célja annak a makett kiállításnak, amit november 18-21. között tartottak a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium dísztermében.

1596072716

A tárlatot Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, egykori legendás vadászrepülőgép-pilóta nyitotta meg. Ezt követően pedig „Egyedül a vágtelen égbolton" címmel tartott előadást.

A makett kiállításon 14 kiállító, 80 darab valósághűen megépített repülőgép makettjét mutatta be. A látogatók ezeken keresztül kaphattak átfogó képet a katonai repülés történetéről – az első világháború híres vadászpilótájának, Manfred Albrecht von Richthofennek háromfedeles Fokker D.I-es repülőgépétől kezdve egészen az amerikai légierő F-35A harcászati vadászbombázójáig.

1596072717

A kiállítók főként magánszemélyek voltak, de a Debreceni Makettező Klub is jelentős létszámmal képviselte magát.

Érdekességként kiállították több lezuhant repülőgép maradványát, illetve egy eredeti pilótaruhát és sisakot az 1950-es évekből.

A kiállítás sikere – Bán Attila zászlós, szervező szerint – nem csupán annak volt köszönhető, hogy számos különleges makettet lehetett megtekinteni, hanem annak is, hogy Debrecenben közel tíz év nem volt hasonló rendezvény.

1596072716