Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már gimnázium óta katona akart lenni

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. március 9. 20:02

Magyarországon évről évre egyre több nő vállal feladatot a Magyar Honvédségnél. Nőnapi portré-összeállításunkban olyan hölgyeket mutatunk be, akik a haza szolgálatára esküdtek fel.

1599182924
Yaski Anett (21 éves) honvéd tisztjelölt középiskolai tanulmányai óta katonai pályára készül, mely döntésében bátyja – aki szintén hivatásos katona – és szülei is támogatták. „Mindenképpen izgalmas és kihívásokkal teli pályát szerettem volna választani, mely egy életre szóló hivatás és elköteleződés"- mondta.

Jelenleg harmadéves katonai logisztika szakos hallgató, a tavalyi évben pedig hadtáp specializációra szakosodott. Logisztika szakos hallgatóként a tanulmányai nagy részét gazdálkodói területek teszik ki, melyek közül a védelemgazdaságtan áll legközelebb a szívéhez. Ehhez kapcsolódóan közeljövőben szeretne tanulmányt készíteni a magyar hadiipar kihívásairól és lehetőségeiről. A civil életből a néptánc az, ami igazán hiányzik számára, hiszen 15 éven keresztül foglalkozott vele, és reméli a közeljövőben újra lehetősége nyílik rá. „Rövid és hosszú távú céljaim közé tartozik a 2019-es tisztté avatásom, mely egy hatalmas fordulópontja lesz az életemnek, valamint, hogy az alakulatnál, ahova majd első tiszti beosztásomban kerülök, minél több tapasztalatra, képességre tehessek szert. Nem utolsósorban szeretnék majd újra iskolapadba ülni" – mondta az MH Ludovika Zászlóalj katonája.

„A gyakorlatok közül kiemelném az őszi kitelepülést, ahol alkonyattól kezdve sötétedésig harcászkodtunk, az éjszakákat pedig a szabad ég alatt töltöttük az általunk készített menedékekben. „A határvédelmi feladatok ellátásában való részvétel jó lehetőség arra, hogy újabb tapasztalatokat szerezhessünk mind elméleti, mind gyakorlati téren."

Úgy látja, egy izgalmas időszakban lesz tiszt, hiszen a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően jelentős fejlődés előtt áll a Magyar Honvédség.

1599182924

Fotó: Szilágyi Dénes (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)