Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden eszközbeszerzés Magyarország biztonságát erősíti

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. március 9. 19:01

A Magyar Honvédség minden eszközbeszerzése a magyar emberek és az ország biztonságát erősíti – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter március 9-én, Budapesten.

1599182922
A Magyar Honvédség egy több mint kétmilliárd forintos projekt keretében szerzett be újabb, a katasztrófavédelmi képességének fejlesztését szolgáló eszközöket. Dr. Simicskó István kiemelte: a magyar katonák részt vesznek a déli határok megvédésében, külföldi missziókban. A katonák feladata az ország katonai biztonságának garantálása, továbbá természeti és ipari katasztrófák során is segítenek – sorolta. Példaként említette az árvizeket, valamint a Kolontárt és Devecsert érintő vörösiszap-katasztrófát, ahol a katonák is mentették az embereket, anyagi javakat.

A Magyar Honvédség jelenti Magyarország biztonságának zálogát – szögezte le a miniszter, és ismét hangsúlyozta: a magyar katonáknak is köszönhető, hogy napjainkban Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. A miniszter beszédében megjegyezte, hogy az elmúlt több mint huszonöt évben a Magyar Honvédséget jellemzően képesség- és létszámcsökkenés jellemezte. A Magyar Honvédséget meg kell újítani – szögezte le Simicskó István, hozzáfűzve: ezért hirdették meg a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek megvalósítása már elindult.

1599182922
Dr. Simicskó István azt mondta: kormányzati ciklusokon átívelő fejlesztést kezdtek el. Az irányt meghatározták, s a parlamenti választás alakulásától függetlenül a célnak továbbra is annak kell lennie, hogy a honvédségnél folytatódjon képességbővülés, fejlesztés átlátható módon, a nemzet biztonságának szem előtt tartásával – szögezte le a honvédelmi miniszter.

1599182922
A nagy értékű eszközök első csoportját tavaly október végén, míg második csoportját most pénteken adták a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán. Az ünnepélyes átadáson dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a katonáknak korszerű, modern technikai eszközeik legyenek. A honvédség ilyen fejlesztéseit a magyar lakosság is érzékeli – vélekedett a vezérkarfőnök, kiemelve: minden ilyen eszközbeszerzésre költött pénz megtérül, hiszen az eszközök segítségével emberéleteket tudnak megmenteni. A beszerzett eszközök között vannak például lánctalpasok, úszó járművek, csónakok, sátrak, tábori konyhák, valamint elasztikus – üzemanyagtartásra alkalmas – tartályok is. A fejlesztés mintegy 25 munkacsoport bővítését, korszerűsítését szolgálja – fejtette ki a vezérezredes.

1599182923
A sajtóeseményen kiosztott írásos összegzés szerint a projekt összköltsége 2 milliárd 335 millió forint. Ebből több mint 2 milliárd forint európai uniós forrás, a Honvédelmi Minisztérium által vállalt önrész pedig 330 millió forint. A projekt tervezett befejezése 2018. december 31. – áll a sajtóanyagban, amelyben kiemelték: a fejlesztés elsődleges célja, hogy fenntartsa a Magyar Honvédség jelenlegi, katasztrófavédelmi közreműködések során használt képességeit, bővítse azok kapacitását, illetve hogy a honvédség új képességekkel gazdagodjon.

Fotó: Dévényi Veronika