Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktáblát avat az első aradi vértanú tiszteletére a Prágai Magyar Intézet

Szöveg: honvedelem.hu / hirado.hu |  2018. március 9. 18:15

Ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról a Prágai Magyar Intézet, amelynek részeként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredes tiszteletére avatnak emléktáblát március 10-én – közölte a Balassi Intézet a Híradó.hu-val.

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/03/09/emlektablat-avat-az-elso-aradi-vertanu-tiszteletere-a-pragai-magyar-intezet/
1599182920
Mint azt az esemény beharangozójában írják, a bronzból készült alkotás a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi magyar emlékek megőrzését szolgáló keretének támogatásából valósult meg. De természetesen nemcsak ez lesz az ünnepi programban, hiszen a Prágai Magyar Intézet filmvetítésekkel, történelmi tárlattal és ünnepi hangversennyel színesített programsorozattal emlékezik meg az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról.

Ennek keretében – a szervezők közlése alapján – március első hetében Herendi Gábor Kincsem című filmjét vetítették, majd a Kolompos együttes Jönnek a huszárok című zenés történelmi mesejátékát láthatja a közönség március 9-én, majd ezután lesz a rendezvénysorozat kiemelt eseménye Ormai (Auffenberg) Norbert emléktáblájának avatása Dobřanyban, a honvéd ezredes egykori szülőházának falán.

Azt kevesen tudják, hogy a fiatal katona 1848 decemberében kapott megbízást Kossuthtól, hogy szervezzen honvéd vadászezredeket. 1849 áprilisában már ezredesként és a vadászezredek főfelügyelőjeként szolgálta a magyar függetlenségi harcot egészen 1849 augusztusáig, amikor császári hadifogságba esett, és első aradi vértanúként még abban a hónapban kötél általi halálra ítélték. Bronz emléktábláját Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és a város polgármestere, Martin Sobotka avatja fel március 10-én.

Magához a műalkotáshoz Zsigmond Attila képzőművész a legismertebb Ormairól készült portrét, Szamossy Elek 19. századi litográfiáját használta fel. Az avatást a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum Ormai Norbert és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc című kiállításának megnyitója követi. A Balassi Intézet azt is közli, hogy az emléknapot zongoraest zárja, ahol Liszt Ferenc műveit Štěpán Kos cseh zongoraművész adja elő. A programsorozat március 17-én rendhagyó magyar történelemórával folytatódik, majd zárásként Bereményi Géza A hídember című filmjét mutatják be március 22-én a Prágai Magyar Intézetben.