Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meg kell őriznünk keresztény kultúránkat

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. augusztus 9. 10:08

Ha nem vigyázunk nemzeti értékeinkre, nagyon könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a minket most körbevevő biztonság többé már nem lesz biztonság – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 8-án, Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Szövetség középiskolásoknak szervezett táborában.

1599206815

Mintegy négyszáz Kárpát-medencei diák táborozik a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban augusztus 5. és 10. között olyan középiskolák képviseletében, ahol a szövetségnek ifjúsági szervezetei működnek. Az idei nyáron ez a szövetség második nagy Kárpát-medencei középiskolás tábora. A szervezők célja a kapcsolatépítés, az identitás erősítése, illetve a korosztálynak szóló programok által életre szóló élmények biztosítása.

A fiatalokat csütörtökön Benkő Tibor honvédelmi miniszter is meglátogatta, aki a katonaságról, a honvédelem fontosságáról, illetve a középiskolásokat is érintő lehetőségekről tartott előadást. Mint fogalmazott, meg kell őrizni a keresztény kultúrát, amiért őseink, elődeink több mint ezer éven át életüket áldozták. Ha nem vigyázunk ezen értékekre, nagyon könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a minket most körbevevő biztonság többé már nem lesz biztonság.

A tábor kapcsán Benkő Tibor úgy fogalmazott: rendkívül fontos, hogy az országhatárokon túlról érkezett fiatalok is érezzék, lássák, hogy tartoznak valakihez, hogy valaki figyel rájuk, törődik velük, és ugyanolyan magyar állampolgároknak érezhessék magukat, mint akik a határokon belül élnek.