Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Még nem a szférák zenéje, de…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. december 7. 16:20

„Ó jöjj, ó jöjj üdvözítő” címmel karácsonyváró koncertet adott a Honvéd Férfikar a várpalotai római katolikus templomban, december 5-én. Az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) ezzel az ingyenesen meghallgatható koncerttel köszönte meg a vele együttműködő szervezeteknek és a lakosságnak a támogatást, az egész éves közös munkát.

1595984110

A koncert előtt dr. Márfi Gyula veszprémi érsek és Vokla János alezredes, az MH BHK parancsnoka közösen gyújtották meg a második adventi gyertyát. Köszöntőjében Márfi Gyula arról beszélt, hogy a világ tele van olyan hangokkal, amelyeket az emberi fül nem képes érzékelni – gondoljunk csak például az ultrahangtartományra.

1595984110

„Ugyanígy a szférák zenéjét, a mennyei zenét sem halljuk, de az is hozzá fog tartozni az örök élethez. Akik már jártak azon a tájon, és visszatértek a Földre, leírhatatlan fény- és hangélményekről számoltak be. Noha a Honvéd Férfikar emberi hangzása még nem ez a mennyei zene, és nem is angyalok éneke, de azért valamiképpen mégiscsak előhangja a földöntúli hangoknak" – vezette be az előadást az érsek.

1595984110

A Riederauer Richárd vezényletével és Nagy László Adrián zongorakíséretével fellépő férfikar többek között Kodály, Schubert, Charpentier és Bizet műveiből idézett elő-karácsonyi hangulatot a templom falai közé.

A tapsokat és a ráadást követően Vokla János alezredes emléktárgyat adott át a férfikar karmesterének.

1595984111

Fotók: a szerző felvételei