Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezés a doni áttörésről és a budapesti kitörésről

Szöveg: H. L. |  2016. február 14. 7:36

A második világháború hőseire emlékeztek a napokban a Fejér megyei Mány községben. A megemlékezésen részt vett és áldást mondott Kelényi T. József, a falu katolikus egyházközségének plébánosa és Szabó Ferenc református esperes, a község lelkésze.

1596008747

A református templomban megemlékező beszédet mondott Hegedűs Béla, a Duna-melléki Református Egyházkerület főjegyzője, Tessely Zoltán, Fejér megyei országgyűlési képviselője, valamint Szabó Zoltán, a település polgármestere.

A helyi református templomban kezdődő, a falu hősi emlékművénél koszorúzással folytatódó és végül a kitörés emlékkövénél befejeződő eseményen a helyi társadalmi szervek képviselői mellett számos civil érdeklődő is jelen volt.

Az ünnepségen a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal képviseletében Horváth Lajos méltatta a hazának áldozott életeket, és helyezte el a kegyelet koszorúját.

1596008747