Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezés a Református Kollégium diákjaival

Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu |  2012. október 8. 18:29

Református diákokkal együtt emlékeztek meg az aradi vértanúkról a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái a Honvédtemetőben október 6-án.

1595942773

A 90. zsoltár eléneklése után Sajtos Szilárd százados, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár református tábori lelkésze beszédében az evangélium mondatát idézte: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért". Mint mondta, „október 6-án a honvéd tábornokok életüket adták a mai generációk szabadságáért. Az azt követő üldöztetésnek, elnyomásnak és önkénynek katonák, pedagógusok, lelkészek, iskolák és diákok is áldozatul estek. De a nemzeti gyásznap nemcsak a múltba tekintésről szól, hanem a jövő felé fordulásról is: ápolva a hősök emlékét, erőt merítünk a holnaphoz".

Beszédében kiemelte: az ifjúság helytállása az aradi hősöknek is fontos volt. Kivégzése előtt Kiss Ernő honvéd altábornagy így töprengett: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!"

A Debreceni Református Kollégium nevében a diákok, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat nevében Sajtos Szilárd százados, debreceni református tábori lelkész és Dudás Ferenc hadnagy, hódmezővásárhelyi református tábori lelkész helyezték el a megemlékezés koszorúit.

1595942773