Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghatározó szerep a honvédelem életében

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. március 8. 21:30

Választmányi értekezletet tartott a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége március 8-án Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A rendezvényen részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

1595950548

Az államtitkár köszöntőjében visszaemlékezett arra, hogy amikor 1995-ben alapítóként volt jelen a székesfehérvári szervezet megalakulásánál, még senki nem gondolta volna, hogy ilyen sokrétű és meghatározó szerepet fog betölteni a szövetség a honvédelem életében.

Szelekovszky Ernő, az országos szövetség elnöke áttekintette a szervezet elmúlt évét és eredményeit, majd Töll László alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője tartott előadást a hadisírgondozás jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.

Dr. Görög István nyugállományú ezredes, elnökhelyettes az idei székesfehérvári országos találkozó szervezéséről számolt be, majd a választmány döntött a Gyuricza Béla-emlékgyűrű ez évi odaítéléséről is.

1595950549

Fotó: a szerző felvételei