Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megnyerhetetlen harcot vívtak a túlerővel szemben

Szöveg: Demeter Ferenc |  2013. január 14. 7:30

Katonák és civilek emlékeztek meg Balatonfűzfőn, a Jézus Szíve plébániatemplom udvarán a hetven évvel ezelőtt történt doni áttörésről január 12-én.

1595947571

A megemlékezést évek óta hagyományosan az MH 54. Veszprém Radar Ezred, az MH Légi
Vezetési és Irányítási Központ, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém megyei szervezete,
valamint Balatonfűzfő önkormányzata és a helyi vállalkozók rendezik meg.

Az istentiszteletet követően a rendezvény a templomkertben, a hősi halált halt katonák
emléktáblájánál folytatódott, ahol a rendezők meggyújtották az emlékezés lángjait.
Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke beszédében felidézte: 1943. januárjában a 2. magyar hadsereg
nagy része megsemmisült. 207 ezer magyar katona és 50 ezer munkaszolgálatos volt felelős hiányos
fegyverzettel és öltözékben egy 208 kilométeres partszakasz védelméért, reménytelenül.

Sáfár tábornok kiemelte: a magyar katonák megnyerhetetlen harcot vívtak a jól
felszerelt és kiképzett túlerővel szemben. A Mohácshoz hasonló vereség elkerülhetetlen
volt: a hadvezetés
több esetben is hibázott, és ez vezethetett ahhoz, hogy ma szinte nincs olyan család, ahol ne
lennének áldozatai a doni áttörésnek. Ezért is kötelességünk emlékezni ezekre a hős magyar
katonákra − hangsúlyozta ünnepi beszéde végén a tábornok.

A katonai szervezetek képviselői, Balatonfűzfő, valamint a
környező települések önkormányzatai és civil szervezetek vezetői katonai tiszteletadás
mellett koszorúkat helyeztek el a templom falán lévő emléktáblánál.

1595947571

Fotó: a szerző felvételei