Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megsemmisítették a világháborús ritkaságot

Szöveg: Szűcs László |  2013. április 3. 7:30

A 13. héten, azaz március 25–31. között 15 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül négy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 302 bejelentést kaptak.

Március 25-én a főváros I. kerületéből, a Váralja utcából érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a Várbazár felújítása közben újabb második világháborús robbanószerkezet került elő. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy ezúttal egy 122 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-romboló gránátot találtak a munkások, amely azonban szerencsére nem kilőtt állapotú volt, így a tűzszerészek a központi gyűjtőbe vitték.

Március 29-én ugyancsak Budapesten, de ezúttal a VIII. kerületben akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Futó utca és a Práter utca sarkán egy nyitott építkezési területen egy darab 160 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-romboló gránátra bukkantak. A tűzszerészek számára is ritkaságnak számító robbanótestet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Március 30-án a főváros XXI. kerületében, a Hollandi utcában került elő több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet. A hat darab 3,7 centiméteres német légvédelmi repeszgránátot, a két darab 40 milliméteres magyar páncéltörő gránátot, valamint az egy darab 40 milliméteres magyar légvédelmi repeszgránátot a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.