Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megszólalt a lélekharang

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: a szerző |  2019. október 4. 17:26

Koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek meg a mártírhalált halt aradi vértanúkról október 4-én, pénteken a budapesti Schweidel József utcában és a Petőfi Sándor laktanyában.

1596069681

Az aradi vértanúk előtti tiszteletadáson, a Petőfi Sándor laktanyában nemzeti hőseink emléke előtt tisztelegve dr. Hoffman Tamás, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott: hatalmas veszteség érte azon a napon az egész nemzetet. „Arad vértanúi minket is köteleznek. Többüknek lett volna módja a szökésre, de hazájukat, nemzetük jövőjét előbbre valónak tartották saját sorsuknál. Szabadságharcos őseink váltották meg Magyarország szabadságát, nekünk már nem kell áldozatokat hoznunk érte, de mindennél szentebb kötelességünk megóvni azt gyermekeink és unokáink számára" – hangsúlyozta a polgármester.

A Farkasréti Általános Iskola diákjai történelmi összeállítással készültek az ünnepre: zenés műsorukban felidézték a 170 évvel ezelőtt történteket. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) kezdeményezésére állított szobor előtt dr. Simicskó István kormánybiztos hangsúlyozta: az 1848-49-es szabadságharc a helytállásról szól, a magyar nemzet összefogásáról „Ma is egyetlen komoly közös nevezője lehet minden magyar állampolgárnak: a hazaszeretet. Szülőföldünk csak egy van, ami pótolhatatlan értéket jelent mindannyiunk számára. Közös kincsünk, óvjuk-védjük minden bajtól" – fogalmazott Újbuda országgyűlési képviselője.

1596069681

Az eseményen a Magyar Honvédség képviseletében jelen volt Baráth Ernő dandártábornok, az MH BHD parancsnoka és Mergancz Sándor dandártábornok, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnoka is. Szintén fejet hajtottak a vértanúk emléke előtt Schweidel József vezérőrnagy leszármazottjai. A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták Schweidel József és Lahner György vezérőrnagy mellszobrát, majd a lélekharang is megszólalt az aradi tizenhármakért.

Újbudán, Schweidel József emléktáblájának koszorúzásán Csernus László önkormányzati képviselő elevenítette fel a tizenhárom vértanú utolsó pillanatait. Beszédét követően a megemlékezők – köztük Schweidel József vezérőrnagy leszármazottjai – koszorút helyeztek el az emlékműnél, végül a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjai egy-egy szál fehér rózsával rótták le kegyeletüket a mártírhalált halt tábornokok emléke előtt.

GALÉRIA